Folytatódott a tiltakozás a törökországi Diyarbakirban a kurd polgármester
    Ankara, 2019. augusztus 21., szerda (MTI) - Szerdán is folytatódott a tiltakozás a délkelet-törökországi, főként kurdok lakta Diyarbakir városában a polgármesternek a belügyminisztérium által elrendelt, hétfői menesztése miatt - jelentette a Demirören török hírügynökség.
hirdetés
    A beszámoló szerint a rendőrség a figyelmeztetést követően könnygázt vetett be a demonstrálni szándékozók ellen, majd az intézkedés során 30 embert őrizetbe vett. A BirGün ellenzéki török napilap internetes oldalán azt írta, hogy a tömeg, amely részben a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) parlamenti képviselőiból állt, először a polgármesteri hivatal épületéhez indult, hogy hangot adjon elégedetlenségének. Amikor a hatóságok ezt megakadályozták, a csoport, köztük a hivatalából elbocsátott diyarbakiri polgármester, Selcuk Mizrakli a rendőrök gyűrűjében ülőtüntetést tartott. A tiltakozók ezt követően fel akart vonulni, de a biztonsági erők ekkor már határozottabban közbeavatkoztak. A helyszínre rendelt vízágyúkat az Evrensel török marxista napilap szerint be is vetette a rendőrség. A híradások a demonstrálók számáról nem közöltek adatokat. Kedden nem csak Diyarbakirban, de a térség más városaiban, Vanban és Mardinban is voltak tüntetések, miután hétfőn az ottani polgármestereket is központilag menesztették. Vanban hétfőn egész nap nem csitultak az indulatok, gumilövedéket, vízágyút és könnygázt is bevetett a rendőrség. Az ottani összetűzésekben sokan megsebesültek, köztük egy HDP-képviselő, többeket kórházba kellett szállítani és ugyancsak mintegy 30 embert vettek őrizetbe a hatóságok. Diyarbakirban a hétfői verekedés következtében szintén kórházba vitték a HDP egyik parlamenti képviselőnőjét. Ott akkor négy embert állítottak elő a rendőrök. Mardinban a hatóságok ugyancsak könnygázzal léptek fel a tiltakozók ellen, és öt újságírót őrizetbe vettek. Diyarbakir, Van és Mardin március 31-én megválasztott polgármestereit a török belügyminisztérium terrorizmus címén hétfőn eltávolította hivatalából. A minisztérium rámutatott: a szakadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK), amely évtizedek óta fegyveres lázadást folytat Délkelet-Törökországban, valamint annak leágazásai egyes polgármestereken keresztül törvénytelen célokra használják fel az önkormányzatok forrásait. Hozzátették: az érintett polgármestereket a HDP annak ellenére indította jelöltként az öt hónappal ezelőtti helyhatósági választáson, hogy fegyveres terrorszervezet alapítása és irányítása, fegyveres terrorszervezeti tagság vagy éppen terrorpropaganda gyanújával nyomozás folyik ellenük. A belügyminisztérium mindhárom városban a tartományi kormányzót hatalmazta fel a polgármesterek helyettesítésével.