Franciaország átadta az elmúlt 20 év ETA-archívumát Spanyolországnak

    Madrid, 2018. február 9., péntek (MTI) - Franciaország átadta az elmúlt 20 év alatt a Baszk Haza és Szabadság (ETA) terrorszervezetről összegyűlt archívumát Spanyolországnak - közölte a spanyol belügyminisztérium pénteken.
hirdetés
    A tárca közleményben számolt be arról, hogy több mint 40 ezer oldalnyi írásos dokumentumot, több száz terabájt digitális adatot, több mint 300 lőfegyvert, fegyveralkatrészeket és különböző tárgyakat szállítottak a héten Párizsból Madridba.

    Mindezt a francia hatóságok gyűjtötték össze és használták bizonyítékként ötven, már lezárt jogi eljárásban az ETA tagjaival szemben.

    Az "Eleven emlékezet" névre keresztelt együttműködés célja, hogy Spanyolországban előrelépést érjenek el az ott elkövetett, de eddig felderítetlen ETA-bűncselekmények megoldásában.

    A szakértők a fegyvereket ballisztikai vizsgálatnak vetik alá és eredményét összevetik a megoldatlan bűnesetek adataival, míg a dokumentumokból egyebek mellett tervezett merényletekről, a terrorszervezet belső működéséről, stratégiájáról remélnek információkat szerezni.

    A spanyol központi büntetőbíróság nyilvántartása szerint a terrorszervezetnek tulajdonított merényletek közül 224 ügyben nem találták meg és állították eddig bíróság elé az elkövetőket.

    A spanyol belügyminisztérium példátlan előrelépésnek tartja ezt az együttműködést rendőrségi és igazságügyi területen a két ország közt, amelyek - mint írta - eddig is összedolgoztak, hogy elérjék az ETA operatív megsemmisítését.

    A tervek szerint az ETA-archívum a későbbiekben kutatható lesz a terrorizmus áldozatainak emlékközpontjában, a baszkföldi Vitoriában.

    A francia hatóságok által lefoglalt tárgyak és dokumentumok átadásáról egy éve írtak alá megállapodást a két ország igazságügyi miniszterei Málagában.

    Az 1959-ben alakult, a független, szocialista baszk állam megteremtésért több mint 50 évig véres merényletekkel harcoló szervezet 858 ember haláláért tehető felelőssé. Közülük 297 áldozat gyilkosa továbbra sem ismert.

    Az ETA számlájára írt, de megoldatlan támadások aktáit 2011-ben kezdték felülvizsgálni a terrorizmus áldozatait és családjaikat képviselő civil szervezetek kezdeményezésére.

    Ezek közül 21 esetben találtak olyan bizonyítékokat, amelyek alapján újra tudták indítani az ügyet.

    A terroristák tavaly jelentették be, megmaradt fegyvereiket átadják a hatóságoknak, miután 2011-ben felhagytak a fegyveres harccal.

    Az elrejtett fegyverarzenál lelőhelyeinek listáját a francia hatóságoknak juttatták el, amely több tucat fegyvert, több száz kilogramm robbanóanyagot és lőszereket is lefoglalt áprilisban Baszkföld francia részén.

    A madridi kormány viszont közölte, hogy a terroristák ennek ellenére nem reménykedhetnek kedvező elbánásban vagy büntetlenségben, az ETA-nak bocsánatot kellene kérnie, és azonnal fel kellene magát oszlatnia.