Guller Zoltán: jó ütemben haladnak a turisztikai fejlesztések Szolnokon

    Szolnok, 2019. október 3., csütörtök (MTI) - Jó ütemben haladnak a turisztikai fejlesztések Szolnokon, ahol a belföldi és külföldi turisták száma is fokozatosan nő - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója csütörtökön Szolnokon.
hirdetés
    Guller Zoltán a Szolnoki Művésztelep folyamatban levő korszerűsítésének megtekintése utáni sajtótájékoztatón elmondta: azon dolgoznak, hogy minél több turistát csábítsanak Szolnokra. Hozzátette: a fejlesztések nagy lehetőségeket nyitnak meg a város előtt, fontosnak nevezte, hogy az eddiginél több szálláshely legyen a megyeszékhelyen, erről már tárgyaltak. Méltatta a RepTár Szolnoki Repülőmúzeumot, jelentős beruházásnak tartja a tiszaligeti fürdő és a Szolnoki Művésztelep fejlesztését is a turizmus erősítése szempontjából. Fontosnak nevezte, hogy a városban élők is csak az előnyeit lássák a turistaszám növekedésének, ezért mint mondta, minden fejlesztésnél tekintettel vannak a lakosok érdekeire. Bejelentette, hogy Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere (Fidesz-KDNP) kezdeményezésére 100 millió forint támogatást adnak még ebben a hónapban a városnak a szabadstrand további fejlesztésére. Kitért arra, hogy a turizmus és vendéglátás a GDP 11 százalékát adja, az ágazatban országosan 400 ezer ember dolgozik, alapvetően magyar tulajdonú családi vállalkozások, kis- és középvállalkozások, ezért is támogatja a kormány kiemelten a turizmust. Emlékeztetett, hogy 2016 óta működik a Magyar Turisztikai Ügynökség, azóta a turizmus teljesítménye évről évre 10-20 százalékkal nő, világ- és európai uniós átlagot meghaladó mértékű a növekedés. Kiemelte: a turizmus hozzájárulása a GDP-hez 16 százalékra emelkedik 2030-ig. Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere (Fidesz-KDNP) elmondta: a város most ért el arra a szintre, hogy felkerülhet az ország turisztikai térképére, a lehetőségek Szolnokon adottak.  A Szolnoki Művésztelep fejlesztéséről szólva rámutatott, hogy a cél a meglevő művészeti és kulturális tevékenységekhez szükséges infrastruktúra biztosítása a műtermek, művészlakások és alkotóterek felújításával, de rendezvényteret, látványműtermeket és stúdiókat is kialakítanak. A fejlesztés lehetővé teszi nagyobb létszámú alkotótáborok szervezését, fizető vendégművészek elszállásolását és munkakörülményeik javítását, valamint a város számára felajánlott gyűjtemények méltó elhelyezését - tájékoztatott. Verebes György, a Szolnoki Művésztelep vezetője elmondta: a városban levő az ország legrégebbi művésztelepe, 2022-ben lesz 120 éves. A felújítás műszaki és szakmai szempontból is indokolttá vált, a fejlesztés eredményeként az egész országban egyedülálló komplexum épül fel - mondta. Szólt arról, hogy a művésztelepen látogatóközpont épül, amely a korábban a helyszínen álló végvár kaputornyát stilizálja majd modern építészeti megoldásokkal. A fogadóépület földszintjén török kávézót, az első emeleten interaktív várkiállítást, a tetőn kilátóteraszt alakítanak ki. Felújítják és rendezvénytérként, kiállítóhelyként új funkciót kap a művésztelep kertjében található úgynevezett Művésztorony. A Zagyva-gáton díszburkolatú sétányt építenek, amelynek mellvédje az egykori várfalat imitálja majd - sorolta. Mindemellett a művésztelep közelében található Damjanich park térrendezése is elkészül, a parkban tematikus Vár játszóteret alakítanak ki - tette hozzá. Kertész Róbert régész elmondta: több tízezer lelet került elő az egykori szolnoki vár területén, azaz a Szolnoki Művésztelepen a 2017 októberben kezdődött és a közelmúltban lezárult régészeti feltáráson.   Nem számítottak ilyen jelentős leletekre - közölte, hozzátéve, hogy például  részlegesen feltártak egy nagyméretű, 16-17. századi oszmán palotaépületet és Szolnok legkorábbi épülete pillanatnyilag a feltárás során előkerült, a 16. század közepén épített, a királyi végvár időszakához kapcsolódó, 25-ször 9,6 méteres, főként kőből faragott, eredetileg kétszintes kaszárnya. Hozzátette: egy 100 négyzetméteres, teljes egészében alápincézett épületrészt alakítanak ki, amelyben a kaszárnyaépület maradványait bemutatják majd a nagyközönségnek.