Három legendás labdarúgóját köszöntötte az UTE

    Budapest, 2019. szeptember 26., csütörtök (MTI) - Három legendás labdarúgóját, a születésnapját egyaránt ősszel ünneplő Zámbó Sándort, Tóth Andrást és Nagy Lászlót köszöntötte csütörtökön az Újpesti Torna Egylet.
hirdetés
    A szervezők archív újságcikkek és néhány életrajzi adat ismertetésével kezdték az ünnepséget, majd Őze István, az UTE klubigazgatója adta át az ajándékokat. "Számot vettem már többször magamban, hogy amit a labdarúgással el lehetett érni Magyarországon, azt lényegében elértem. Talán egyvalamit nem: nem lettem dúsgazdag ember" - mondta Nagy László. A Somogy megyei Buzsákon született csatár kiemelte, az Újpest felnőtt csapatán kívül szerepelhetett az ifjúsági, majd a felnőtt válogatottban, játszott világbajnokságon, olimpiai bajnoki címet nyert, kilencszeres magyar bajnok volt. Nagy László hangsúlyozta, a csapattársakra is nagy szüksége volt ahhoz, hogy ilyen eredményes legyen, a Fazekas László, Göröcs János, Bene Ferenc, Dunai II Antal és Zámbó Sándor fémjelezte csapatban szerepelni pedig óriási dolog volt. A IV. kerület polgármestere, Wintermantel Zsolt úgy fogalmazott, a korábbi kiváló játékosok a mai napig hozzátesznek ahhoz, hogy az újpesti sport újra nagy legyen. "Nagyon jó példaképek a mai fiatalok számára. Tóth András a mai napig az újpesti labdarúgásban dolgozik, Zámbó Sándor pedig a fiatalokat képzi az UTE utánpótlás-akadémiáján. Ahhoz, hogy újra hasonlóan nagy sikereket lehessen elérni, még sok-sok olyan emberre van szükség, mint ők" - mondta a polgármester. A kilencszeres bajnok, 17-szeres válogatott Tóth András szeptember elején volt, az olimpiai bajnok Nagy László októberben lesz 70 éves, az Európa-bajnoki negyedik helyezett Zámbó Sándor pedig szintén októberben érkezik el a 75. évfordulóhoz.