Hazatért ázsiai turnéjáról a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara

    Budapest, 2019. szeptember 25., szerda (MTI) - Hazatért mintegy háromhetes ázsiai turnéjáról a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, amely Japán és Kína kilenc nagyvárosában adott koncertet - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki adásában.
hirdetés
    Kovács Géza, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek ügyvezetője a műsorban elmondta, hogy az együttest személyesen Kobajasi Kenicsiró hívta meg Japánba. A tokiói Suntory Hallban adott hangversenyre ellátogatott az idős császári pár, az idén lemondott Akihito császár és felesége is. A magyar együttes az esten Dvorák- és Liszt-műveket adott elő Kobajasi Kenicsiró vezényletével, s ezt a műsort ismételték meg Nagojában is, ahol az est szólistája az anyai ágon magyar származású fiatal zongoraművész Mijudzsi Kaneko volt - fűzte hozzá az ügyvezető. Kínában Bartók-, Kodály- és Liszt-műveket játszottak, valamint előadták a Jázminok című kínai dallamot is - közölte az ügyvezető, hozzátéve: a hangversenyeken úgy ünnepelték az együttest, mint a legnagyobb világsztárokat, a magyar zeneszerzők műveit jól fogadta a közönség. Az ügyvezető kitért arra is, hogy szombaton a Bartók Rádióban a Magyar Rádió Művészeti Együttesei napját tartják élő adásban. Az érdeklődők ellátogathatnak a Bródy Sándor utcai 6-os stúdióba és a Márvány terembe, ahol a zenekar, az énekkar és a gyermekkar is fellép. A közeljövő programjai között említette a José Curával készülő lemezt, a Müpában Verdi Requiem című művét adják elő, s fellép az együttessel Ránki Dezső zongoraművész is.