Hidvéghi Balázs: "úgy mentünk életeket, ha nem engedjük, hogy Európába
    Brüsszel, 2019. október 3., csütörtök (MTI) - A törvényességet be kell tartani, a határokat meg kell védeni, és "úgy mentünk életeket, ha nem engedjük meg, hogy Európába illegálisan be lehessen jönni" - jelentette ki Hidvéghi Balázs fideszes EP-képviselő csütörtökön Brüsszelben magyar újságíróknak nyilatkozva.
hirdetés
    A képviselő az Európai Parlament állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottsága (LIBE) migrációval foglalkozó meghallgatását követően hangsúlyozta, minden erőt és figyelmet arra kell összpontosítani, hogy Magyarország megvédje magát a bevándorláspárti, "nagyon veszélyes emberektől, a nagyon veszélyes törekvésektől". Politikai nyomásgyakorlásról van szó, a bevándorláspártiak ugyanis legkevésbé sem engednek semmiben, nem adják fel terveiket - hangoztatta. Azt mondta, hogy álszent, elfogadhatatlan és szélsőséges színjáték folyt az uniós parlament szakbizottsági ülésén, amelyen hősnek állították be annak a civil "Soros-hajónak" a kapitányát, egy egyértelműen politikai aktivistát, aki hajóján legalább három veszélyes bűnözőnek segített Olaszországba, ezáltal Európába jutni. Hidvéghi Balázs szerint a csütörtöki meghallgatás is arról szólt, hogy ráerőltessék az Európaiakra a bevándorlást, ráerőltessék az országokra, hogy fogadjanak el brüsszeli utasításokat. Mindaz, amit a bevándorláspártiak erőltetnek, abba az irányba vezet, hogy bárki, akinek eszébe jut, elindul, mert egy Soros-hajó majd felveszi és beszállítja Európába - hívta fel a figyelmet. "Meg kell őriznünk nyugalmunkat, határozottnak kell maradnunk, és azzal az erővel, amely a magyar emberek felhatalmazásából származik, meg kell védeni Magyarországot" - fogalmazott Hidvéghi Balázs.