Hockenheimben lehet német bajnok a 18 éves magyar gyorsaságimotoros

    Budapest/Hockenheim, 2019. szeptember 27., péntek (MTI) - A hétvégén Hockenheimben nyerheti meg pályafutása első felnőtt nemzetközi bajnoki címét Kovács Bálint, a H-Moto Team 18 éves gyorsaságimotorosa, aki a német bajnokság (IDM) Suzuki Cup kategóriájának összetett elsőségéért száll harcba a Forma-1-es pályán.
hirdetés
    A magyar csapat közleménye szerint Kovács jelenleg hárompontos hátránnyal második az összetettben, célja pedig az, hogy a hétvégi futamokon a pole pozícióból rajtolhasson és mindkét versenyt megnyerje. A sorozat idei öt hétvégéjén kivétel nélkül a magyar motoros indulhatott az első rajtkockából, és több futamgyőzelmet is aratott az erős nemzetközi mezőnyt felvonultató géposztályban. "A helyszín nem ismeretlen a számomra, ezen a pályán többször mentem már ezer köbcentis motorral is, a tét, a bajnoki cím megszerzésének lehetősége pedig nagyon feldob" - idézte a közlemény Kovácsot, aki kiemelte, a feladat egyértelmű, ha mindkét futamot sikerül megnyernie, akkor nem kell számolgatni a pontokat. "Keményen készültem az elmúlt két hétben, a fizikai és a mentális edzések mellett sokat motoroztam is, és bár tavaly épp Hockenheimben buktam el az összetett második helyet, most egy győzelem feledtetné a rossz emléket" - tette hozzá. A német bajnokság utolsó versenyhétvégéjén a H-Moto Team egy másik pilótát - Kakuszi Ádámot - is elindít, ő a Supersport 300 kategóriában igyekszik majd felvenni a versenyt az ellenfelekkel. A 16 éves motoros a Lausitzringen rendezett szezonnyitón - pályafutása első IDM-hétvégéjén - pontokat szerzett, a csehországi Mostban aztán ezt nem tudta megismételni. Kakuszi harmadszor indul német bajnoki futamon, és bár még soha nem versenyzett a Hockenheimringen, úgy érzi, odaérhet a pontszerző pozíciókba. "Abban bízom, hogy minden egyes pályára guruláskor képes leszek gyorsulni a hétvégén, melyre mentálisan és fizikálisan is nagyon sokat készültem Magyarországon" - mondta Kakuszi Ádám. A Suzuki Cup kategóriában szombaton és vasárnap rendeznek egy-egy futamot, míg Supersport 300-ban mindkét versenyre vasárnap kerül sor.