Idén is folytatódik az Aradi Kamaraszínház szórvány kulturális karavánja

    Bukarest, 2020. július 2., csütörtök (MTI) - A tavalyi sikerek után idén is útnak indul az Aradi Kamaraszínház szórvány kulturális karavánja, hogy bejárja Arad megye magyarlakta településeit és eljuttassa előadásait azokhoz a szórványban élő magyarokhoz, akik egyáltalán nem vagy csak nehezen jutnak el színházba - közölte csütörtökön az erdélyi teátrum.
hirdetés
    Ősz végéig Arad megyei kistelepüléseken mutatják be a Ki szívét osztja szét című előadást, amely az Aradi Kamaraszínház és a békéscsabai Tabán Táncegyüttes koprodukciója. Az előadás főszerepében Varga Miklós énekest és színművészt láthatja a közönség. A karaván július 11-én Simonyifalván játszik, majd július 12-én Kisjenőre érkezik. Az idei karaván további állomásai Szentpál, Majláthfalva, Zimándújfalu, Kisiratos és Kispereg. A Ki szívét osztja szét című táncelőadást a tavalyi október 6-i megemlékezéseket megkoronázó díszelőadásként mutatták be az alkotók Aradon, Budapesten, Tuzséron és Békéscsabán. Ez olyan komplex táncszínházi produkció, amely a kortárs néptánc nyelvezetét használva üzen a nézőnek Varga Miklós hangján keresztül. A darab koreográfusa Farkas Tamás, rendezője Tapasztó Ernő és Farkas Tamás. A koronavírus-járvány miatti előírásokat betartva valamennyi helyszínen szabadtéri előadásra várják a nézőket. Az Aradi Kamaraszínház továbbra is fontos stratégiájának tekinti a gyerekek és a fiatalok megszólítását, színházba szoktatását, kultúrára való nevelését. Ennek érdekében az idei kulturális karaván részeként megkezdődnek az Árgyélus királyfi című gyerekelőadás próbái. A klasszikus magyar irodalom egyik reprezentatív művét várhatóan ősszel mutatják be Arad megye szórványiskoláiban és -óvodáiban. A szórvány kulturális karaván az Aradi Kamaraszínház mintaértékű kezdeményezése, amelynek keretében 2019-ben 26 Arad megyei magyar szórványtelepülés bevonásával 11 helyszínen mutatták be előadásaikat, tartottak drámapedagógiai foglalkozást a résztvevő gyerekeknek és táncházat a felnőtt közönségnek. A tavaly indított program a magyar kormány által, a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-n keresztül támogatott projektként valósult meg. A támogatás folytatódik idén is, lehetőséget teremtve arra, hogy az Aradi Kamaraszínház ismét házhoz vigye az anyanyelvi kultúrát. Arad megye lakosságának alig tíz százaléka magyar ajkú - olvasható a közleményben.