Illegális bevándorlás - Ezernél is kevesebb szíriai menekült kért támogatást a német kormánytól az önkéntes hazatéréshez
Berlin, 2019. április 23., kedd (MTI) - Több mint két év alatt ezernél is kevesebb Németországba menekült szíriai állampolgár kért kormányzati támogatást az önkéntes hazatéréshez - írta a Der Tagesspiegel című német lap kedden egy hivatalos kimutatás alapján.
Az ellenzéki Zöldek egy szövetségi parlamenti (Bundestag-)
képviselőjének írásbeli kérdésére összeállított kormányzati
statisztika szerint a szíriai menekülteknek 2017-ben indított
önkéntes hazatérési programra 742 pályázat érkezett.
A fejenként 1200 eurós (384 ezer forint) újrakezdési támogatást
biztosító programra az első évben 199-en, 2018-ban 466-an, az idei
első negyedévben pedig 77-en jelentkeztek. Többnyire a honvágyra, a
németországi beilleszkedés nehézségeire vagy valamilyen
megbetegedésre hivatkozva kértek segítséget a hazatéréshez.
A Der Tagesspiegel kiemelte, hogy a polgárháború sújtotta
közel-keleti ország állampolgárainak igen kockázatos a visszatérés,
és a berlini vezetés is hangsúlyozta a statisztikához fűzött
magyarázatban, hogy egyelőre nincsenek meg a "biztonságos és
méltóságteljes hazatérés" feltételei Szíriában.
Sok szíriai menekült attól tart, hogy börtönbe kerül vagy
üldöztetés, bántalmazás vár rá, ha visszatér a hazájába - tette
hozzá a berlini lap, amely szerint arról érkeznek jelentések a
lázadó, ellenzéki csoportoktól visszafoglalt területekről, hogy a
Bassár el-Aszad elnök vezette damaszkuszi rezsim emberei lefoglalnak
vagy lerombolnak lakóingatlanokat.
A polgárháború 2011-es kezdete óta nagyjából 5,7 millióan
menekültek el Szíriából, amelynek a legutóbbi, 2016-os becslések
szerint mintegy 16 millió lakosa van. Európában a menekültek
jelentős részét, 780 ezer embert Németország fogadta be.