Illegális bevándorlás - Német könyvszerző: szándékosan nem vették őrizetbe a két évvel ezelőtti berlini merénylet elkövetőjét

    Budapest, 2018. november 10., szombat (MTI) - Stefan Schubert, a "Németország destabilizálódása" című könyv szerzője szerint a német hatóságok szándékosan nem vették őrizetbe Anis Amrit, aki később 2016 decemberében Berlinben terrorcselekményt követett el.
hirdetés
    A szerző az M1 aktuális csatornának adott, szombat este sugárzott interjújában azt mondta, a nyomozókkal történt beszélgetései és titkos iratok megtekintése után derült számára ki, hogy a német kormány a valóságtól eltérő információkat hozott nyilvánosságra az ügy részleteiről, és azért nem vették őrizetbe a férfit, mert szerették volna felderíteni kapcsolatrendszerét, hogyan kommunikált az Iszlám Állammal. "Lehallgatták a mobilját, megfigyelték, és ez sokkal fontosabb volt a titkosszolgálatok számára, mint a saját népük védelme" - mondta.

    Hozzátette: a férfi Olaszországban is követett el bűncselekményt, amelyért ugyan börtönbe került, de nem toloncolták ki, hanem az olasz szolgálatok jelentése szerint szándékosan engedték szabadon, hogy megfigyelhessék. A megszerzett dokumentumokból állítása szerint "világosan kiderül", hogy a német belügyi titkosszolgálatok, a bűnügyi rendőrség hozta meg azt a döntést, hogy maradhat Németországban annak ellenére, hogy tucatnyi bűncselekménnyel vádolták, de vádemelés sem történt. A szerző szerint politikai döntés született, a szövetségi kormány hozta meg a végső döntést, amelyért a kancellári hivatal, és így maga Angela Merkel kancellár a felelős.

    Stefan Schubert úgy látja: a kormány megpróbálta elhallgatni a problémákat, megelőzendő, hogy a bajorországi és a hesseni tartományi választások előtt elszabaduljanak az indulatok, és ezáltal megerősödjön a bevándorlásellenes párt, az AfD (Alternatíva Németországnak). Pedig sok olyan migráns is van, aki 20-30 éve érkezett Németországba, de nem integrálódott, "arab maffiák" alakultak, a politika azonban erről nem akar tudomást venni - fűzte hozzá.

    Kitért arra is, hogy a menekültválság, a menekültpolitika mélyen megosztotta a társadalmat, egyre többen vannak, akik nem hisznek a kormánynak. Emellett a németek közül többen megkérdezik, hogy lehet, hogy míg a hajléktalanok megfagynak az utcán, a migránsok lakásokat kapnak. A terrorcselekmények elkövetőiről viszont rendre kiderül, hogy más bűncselekmények miatt már korábban a rendőrség látókörébe kerültek, menedékkérelmüket elutasították, kiutasították őket, de még mindig az országban vannak, mert "egy egész gépezet lendül mozgásba", hogy a hazaküldésüket megakadályozza.

    Stefan Schubert arról is beszélt: többféle hivatalos áttelepítési program is létezik, a migránsok "teljesen szabadon átléphetik a német határt", egy részük Athénból érkezik Münchenbe. A szövetségi kormány a bevándorlásellenes AfD kérdésére azt válaszolta, hogy eddig 45 ezer menekültet szállítottak repülőgéppel Németországba, az egyébként is "szűnni nem akaró" bevándorláshullám mellett. Úgy fogalmazott: "Az utóbbi két-három évben drasztikusan romlott a közbiztonság. Nem nehéz elképzelni, mi lesz, ha ez így megy tovább. Attól félek, akkora méreteket öltött a tömeges bevándorlás, hogy átléptünk egy bizonyos szintet, amin túl már a folyamatot nem lehet meg nem történtté tenni."

    Arra a kérdésre, hogy szerinte "meg lehet-e még menteni" Németországot, Stefan Schubert azt válaszolta, az emberek azt szeretnék, ha megmondhatnák, ki jöhet be az országukba, és nem szeretnék, ha ezt Berlin vagy Brüsszel határozná meg. A szerző hangsúlyozta: bízik abban, hogy olasz vagy magyar segítséggel azt is el lehet érni, hogy Németország határait is megvédjék.