Jazztavasz - Ida Nielsen, Tia Fuller és Jane Monheit a Müpában
Budapest, 2019. április 20., szombat (MTI) - Újra Jazztavasz lesz a Müpában: május 3. és 5. között három olyan női előadó - a dán Ida Nielsen, valamint az amerikai Jane Monheit és Tia Fuller - lép színpadra, akinek stílusa eltér egymástól, a műfaj iránti teljes odaadás mégis összeköti őket - közölték a szervezők az MTI-vel.
A zenekarával május 3-án a Fesztivál Színház színpadára lépő Ida
Nielsen hat éven keresztül volt basszusgitáros a pop-rock-zene
legendája, Prince zenekarában. Lendületes színpadi jelenléte és
technikai felkészültsége mellett szinte minden stílusban otthon érzi
magát, improvizatív játékával pedig nemcsak oldja, hanem színesíti
az ismétlődő basszusmeneteket.
Ida Nielsen első, Marmalade című lemeze 2008-ban jelent meg, ezt
2011-ben a Sometimes a Girl Needs Some Sugar Too, majd 2016-ban a
turnitup követte. Legfrissebb, az oldschool funkot a nu soullal és
hiphoppal ötvöző korongja, a Time 2 Stop Worrying (bout the weird
stuff) idén jött ki.
A május 4-én a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben látható
és hallható Jane Monheit a dzsessz legrangosabb megmérettetésén, a
Thelonius Monk énekversenyen lett második 1998-ban. Két évvel
később, 22 évesen jelentette meg debütáló lemezét, a Never Never
Landet. Azóta kéttucatnyi szólólemezt készített, két Grammy-jelölést
kapott, olyan duettpartnerekkel lépett színpadra, mint Michael
Bublé, John Pizzarelli vagy Ivan Lins. Kristálytiszta hangja,
könnyed hajlításai, csábító hangszíne és elegáns előadásmódja a
legendás Ella Fitzgerald örökségének gondozására is alkalmassá
teszi: legutóbbi, 2016-os lemezén a dzsessz koronázatlan királynője
előtt tiszteleg, saját képére formálva dalait. A Müpában az idén
húszéves Budapest Jazz Orchestra kíséri.
A szintén amerikai Tia Fuller és zenekara május 5-én ad estet a
Fesztivál Színházban. A szaxofonos 2013 óta a patinás Berklee
College of Music dzsessztanszékének főállású professzora. Eddig öt
szólólemezt jelentetett meg, olyan sztárokkal zenélt együtt, mint
Esperanza Spalding, Dianne Reeves és Nancy Wilson, 2018-as Diamond
Cut albumán Dave Holland és Jack DeJohnette szerepelt. Muzsikált
Barack Obamának a Fehér Házban, szerepelt az Oprah Winfrey Show-ban,
fellépett az American Music Awards és a Grammy Awards díjátadó
gáláján, miközben Beyoncé turnézenekarának állandó szaxofonosa.
Kvartettjével bejárta Afrika és Európa több országát, a legnevesebb
klubokban és koncerttermekben zenélt.