Jogszabály-módosítási kezdeményezés a vízibicikliken elhelyezendő mentőfelszerelésért
Siófok, 2019. április 13., szombat (MTI) - Jogszabály-módosítást kezdeményez a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) a Belügyminisztériumnál annak érdekében, hogy kötelező legyen mentőfelszereléssel ellátni a vízibicikliket - közölte Molnár Gábor, a BFT munkaszervezetének igazgatója szombaton az MTI-vel.
Elmondta: azt szeretnék elérni, hogy a vízibickliken legyen
mentőpatkó vagy mentőgyűrű.
A 300 vízijármű-kölcsönző kezelésében körülbelül 5 ezer
vízibicikli van, amelyet kellemes időben naponta 50-100 ezer ember
használ. 2017-ben hat, tavaly egy ember halt meg fulladás
következtében ezek használatakor - tette hozzá.
A BFT a tragédiák megelőzéséért már tavaly elindította
balesetmegelőzési programját, amely a területfejlesztési tanács
honlapján (balatonregion.hu) olvasható.
A tanács tavaly ősszel bízta meg közbiztonsági testületét, hogy
tekintse át három probléma - a nagyrendezvények miatti zajterhelés,
a vízibiciklis balestek és az elektromos jetski-használat - jogi
hátterét.
Molnár Gábor közölte: ezekben a kérdésekben társadalmi
egyeztetésre, majd konszenzusra van szükség.
A BFT most vizsgálja, miként lehet a legszélesebb körben
lebonyolítani a véleménykutatást és -egyeztetést - tette hozzá.