Karácsony - Az emberek 6 százaléka utazik el karácsonykor egy felmérés szerint
Budapest, 2018. december 22., szombat (MTI) - Karácsonykor az emberek 6 százaléka utazik el azért, hogy szűk családja körében máshol töltse az ünnepet, jóllehet egy felmérés szerint a válaszadók közel fele menne el valahová, ha nem számítana senkinek a véleménye, és nem sértődnének meg sokan a tágabb családban emiatt: a magyarok 61 százaléka december 24. és 26. között kizárólag a párjával ünnepelne, a válaszadók ötöde pedig a barátaival töltené ezt az időszakot.
A GKI Digital és a Bónusz Brigád közös kutatásából kiderül az
is, hogy az emberek 60 százaléka kifejezetten várja a karácsonyt, és
több mint fele szolgáltatást, élményt ad ajándékba. Míg tavaly a
megkérdezettek 45 százaléka, addig az idén már 54 százaléka ad
élménybónuszt, -kupont, vagy jegyet szeretteinek. A nők és a
fiatalok még ennél is nagyobb arányban választják az ajándékozásnak
ezt a formáját.
A vevők 37 százaléka 5-10 ezer forint értékű élményajándékot
vesz, nagyobb összegért, akár 20 ezer forintért, többnyire csak az
idősebb korosztály vásárol.
Bár az emberek nagy része várja a karácsonyt és minden második
ember boldog, kiegyensúlyozott ünnepre számít, minden harmadik
válaszadó stresszel azon, hogy milyen ajándékokat vegyen. Van aki a
felszaladó kilóktól (12 százalék) és a családi konfliktusoktól (20
százalék) tart, a válaszadók negyede pedig azért stresszel, mert
nagyon kevés ideje marad a készülődésre.
A felmérés szerint minden harmadik válaszadó műfenyőt állít, és
minden negyedik megkérdezett a karácsony előtti héten szerzi be a
fenyőfát. A legnépszerűbb a nordmann fenyő, az igazi fenyőt vásárlók
37 százaléka veszi ezt a típust, minden ötödik ember marad a
lucfenyőnél. A felmérés szerint a válaszadók közel fele másfél
méteresnél nagyobb fát állít, 4 százalékuk 2,5 méteresnél is
magasabbat szokott venni.
A válaszadók kétharmada szűk családja körében, otthon ünnepel,
de minden második ember vendégségbe is megy rokonokhoz.
A karácsonyfa felállítása és feldíszítése a férfiak közel fele
szerint a férfi feladata, a nők 16 százaléka véli ugyanígy. Minden
harmadik nő szerint ez nem a férfiak dolga, és ezzel minden tizedik
férfi is egyetért: szerintük a nőnek kell felállítani és
feldíszíteni a karácsonyfát.
A nők fele szerint az élelmiszerek beszerzése alapvetően az ő
dolguk, közel ugyanennyien mondták azt, hogy a férfiak is
besegítenek a vásárlásba. Szintén a nők fele válaszolta azt, hogy a
karácsonyi nagytakarítás az ő feladatuk. A férfiak harmada szerint a
karácsonyi takarítás kifejezetten a férfi dolga, 27 százalék szerint
viszont a nő feladatai közé tartozik a lakás tisztántartása. A főzés
inkább női terep: kétharmaduk úgy véli, ez kizárólag az ő dolguk és
a férfiak kis hányada segít ebben. A férfiak harmada nyilatkozott
úgy, hogy a főzés kifejezetten az ő dolga. Ugyanez az arány érvényes
az ajándékok beszerzésére és becsomagolására is: ez is jórészt a nők
feladata és kevés férfi segít benne.