Káté Gyula nem versenyez többet az amatőrök között

    Budapest, 2016. december 12., hétfő (MTI) - A kétszeres világbajnoki bronzérmes Káté Gyula a múlt heti ökölvívó országos bajnokság után úgy döntött, nem indul többet az amatőrök között.
hirdetés
    Szántó Imre tanítványa a bajnokságon a 69 kilogrammosok elődöntőjében - a tavalyihoz hasonlóan - Bacskai Balázstól kapott ki, és amint az a magyar szövetség közleményéből kiderül, az volt amatőr karrierjének zárófelvonása.

    Káté a 2000-es évek egyik legjobb magyar amatőr öklözőjének számít, két vb-bronza mellett két-két Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmet is nyert, és három olimpián szerepelt.

    Mint mondta, pályafutásában éppen az ötkarikás események jelentették a negatívumot, olimpián ugyanis nem tudott maradandót alkotni, míg legnagyobb sikerének a 2003-as és a 2009-es vb-bronzot tartja.

    A 34 éves bokszoló annyit még elárult, hogy vonzó számára a profi boksz, ezért reméli, csak amatőr karrierjét zárta most le.