Koronavírus - Sok tisztségviselő tiltakozik a szigorító intézkedések ellen
    Jeruzsálem, 2020. július 3., péntek (MTI) - Sok tisztségviselő tiltakozik a koronavírus-járvány miatt újonnan bevezetett szigorító rendelkezések ellen Izraelben - jelentette pénteken a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.
hirdetés
    "Neser önkormányzatának ellenőrei nem vesznek részt a 'gazdaság megsemmisítésében', csak a maszkviselés és a távolságtartás kötelezettségének betartását fogják ellenőrizni" - közölte a Twitteren Roj Levy, az észak-izraeli város polgármestere. Egyes miniszterek is bírálták a csütörtöki ülésen a kormány politikáját. A Kék-fehér párthoz tartozó Aszaf Zamír turisztikai miniszter az óvintézkedések tömeges be nem tartatására hívta fel a figyelmet, Amír Ohana belbiztonsági miniszter azonbaan visszautasította, hogy ez így volna, és akit megerősített álláspontjában Benjámin Netanjahu miniszterelnök is. "Hogy lehet elmagyarázni az embereknek, hogy nem tarthatnak esküvőt, miközben sokan a tengerparton tömörülnek?" -kérdezte Arije Deri belügyminiszter, a keleti vallásosok Sasz pártjának vezetője, megkérdőjelezve azt a szabályt, hogy zárt helyen lévő rendezvényeken maximum ötven ember vehet részt. A kormány ezen az ülésen maximálta 50 -ben az eddigi 250 helyett a nyilvános összejöveteleken, az imahelyeken, bárokban és klubokban tartózkodók számát, miközben a magánlakásokban, kisebb zárt helyeken csak húszan lehetnek együtt. "Ha a védelmi minisztérium lenne a felelős ezen a területen, akkor naponta 25 ezer tesztet lehetne elvégezni, és 12 órán belül megkapnánk az eredményeket" - jelentette ki Jichar Saj, a Kék-fehérhez tartozó tudományos és technológiai miniszter. "Az egészségügyi minisztériumnak irányelveket és paramétereket kell meghatároznia, amelyeket a védelmi minisztérium végrehajt" - javasolta Amír Perec gazdasági miniszter a kormány baloldali frakciójából. A 12-es kereskedelmi tévécsatorna híradása szerint a kormányfő haragját leginkább Beni Ganz védelmi miniszter azon kérése váltotta ki, hogy vessék be a hadsereg polgári védelmi egységét, és ezt közölte a médiával is. Netanjahu a probléma átpolitizálásával vádolta meg Ganzot, újabb választások kiírásával fenyegetőzött, és elhagyta az üléstermet. Tavasszal, a járvány első hullámának idején ugyanilyen konfliktus alakult ki Netanjahu és Naftali Bennet akkori védelmi miniszter között, aki Ganzhoz hasonlóan azt hangsúlyozta, hogy az egészségügyi minisztériumnak nincsenek eszközei a feladatok végrehajtásához, de a hadsereg efféle vészhelyzetekre létrehozott egységei alkalmasak erre. A tévé egészségügyi szekértője, Gabi Barabas szerint a szórakoztatóipari és idegenforgalmi létesítmények még legalább egy évig zárva lesznek, amit tudatosítani kell az ezeken a területeken dolgozókban, és meg kell oldani a segélyezésüket. A tévé szakértői szerint a kormány a járvány terjedésének májusi megtorpanásakor elmulasztotta a szükséges lépéseket, nem építette ki a tömeges tesztelés rendszerét, noha csakis a fertőzési láncok feltérképezésével, és a fertőzöttek karanténba zárásával lehetett volna elejét venni az újabb járványhullámnak a gazdaság újranyitása után. Jelenleg, amikor ismét naponta ezer új fertőzött van, lehetetlen minden egyes ember utólagos nyomkövetése az előző két hétről, s csakis újabb, a már eleve nehéz helyzetbe került gazdaságot még jobban visszavető korlátozásokkal lehet megfékezni a fertőzés terjedését - mondják. Az egészségügyi minisztérium honlapja szerint csütörtökön 24 490 tesztet végeztek el, amelynek 4,5 százaléka, több mint 1100 vizsgálat pozitív eredményt hozott. Ez a szám meghaladja a járvány első hullámában, április 3-án mért 819 új esetet. Viszont egyelőre nem nőtt jelentősen a súlyos betegek és a lélegeztetőgépen lévők száma. Jelenleg a 9679 fertőzött mellett csak 275-en szorulnak kórházi kezelésre, 74-en vannak súlyos állapotban, 26-an lélegeztetőgépre kapcsolva. A járvány kitörése óta 27 ezer 611 megbetegedést észleltek Izraelben, a bizonyítottan koronavírusban elhunytak száma 326.