Koronavírus - Új maszkgyártó gép kezdte meg működését Budapesten

    Budapest, 2020. július 1., szerda (MTI) - Új maszkgyártó gépet állított üzembe az állami tulajdonú Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. Budapesten - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára a társaság telephelyén tartott szerdai sajtótájékoztatón.
hirdetés
    Schanda Tamás hangsúlyozta: a világjárvány megmutatta, hogy a piaci szereplőktől való függőségünk csökkentése érdekében a lehető legtöbb védőeszköz gyártását itthon érdemes megoldani; ezt a törekvést segíti a gép. A politikus úgy vélekedett, hogy Magyarország megnyerte a koronavírus elleni első csatát, és Európában a magyar védekezés számít az egyik legsikeresebbnek. Ehhez szükség volt arra, hogy a rendkívüli felhatalmazásnak köszönhetően a lehető leggyorsabban tudjon dönteni és intézkedéseket hozni a kormány - tette hozzá. Megjegyezte: ha a baloldalon múlt volna, ez nem válik lehetővé, hiszen nem szavazták meg a parlamentben az erről szóló törvényt. Ugyanakkor az eredményes védekezéshez hozzájárult az is - folytatta -, hogy a magyar vállalatok és intézmények, kutatók is csatlakoztak az összefogáshoz, és a tudományos világ vizsgálatokba, fejlesztésekbe fogott. Ebben a munkában vesz részt az állami tulajdonú Bay Zoltán Nonprofit Kft. is a maszkgyártó géppel - mondta Schanda Tamás. Arról is szólt, hogy nem ez az egyetlen olyan projekt, amelyet a kormány a járvány elleni védekezés jegyében támogat. A budapesti műszaki egyetemen például lélegeztetőgépek fejlesztését segítik, légzéstámogatásra alkalmas további készülékek fejlesztése zajlik a Semmelweis Egyetem és az Óbudai Egyetem együttműködésében, a Szegedi Tudományegyetemen pedig olyan kutatást támogatnak, amelynek keretében matematikusok modellezik a járvány magyarországi terjedését. Mindezekkel párhuzamosan gyógyszeripari fejlesztések is zajlanak - fűzte hozzá a politikus. Gulyás Tibor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára úgy vélekedett: az elmúlt időszak bizonyította, hogy az innováció segítségével jelentős eredmények érhetőek el a járvány elleni küzdelemben. Ez annak is köszönhető, hogy a tárca a lehető leggyorsabban biztosította a tudástőke hasznosításához, a megelőzés és a gyógyítás hatékonyságának növeléséhez szükséges forrásokat - fűzte hozzá. Ennek a munkának a folytatása annál is inkább fontos, mert a járvány egy esetleges második hulláma előtt lehetőség nyílik új, a védekezést segítő kapacitások kiépítésére - mondta. Grasselli Norbert, a társaság ügyvezető igazgatója közölte: az új gép percenként 60 FFP2-es típusú, ötrétegű maszk előállítására alkalmas. Egyelőre 400-500 ezer maszk gyártásához szükséges alapanyaggal rendelkeznek, ám folyamatos az alapanyagok beszállítása - ismertette az ügyvezető. (FOTÓ)