Budapest, 2020. július 8., szerda (MTI) - Az ideihez képest jövőre 17 százalékkal - 118 milliárd forinttal - több forrást biztosít az önkormányzatoknak a központi költségvetés - közölte a Fidesz alelnöke szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
Kósa Lajos úgy értékelt, hogy az önkormányzatok csak ebből az
összegből is jelentős többlethez fognak jutni. A kormány 2021-ben
4-5 százalékos gazdasági növekedéssel számol, így az önkormányzatok
iparűzésiadó-bevételei is szükségszerűen emelkedni fognak - tette
hozzá, azt is megjegyezve, hogy ez a növekmény nem egyenletesen
oszlik el az országban.
Tájékoztatása szerint a legnagyobb emelkedés a magyar GDP 40
százalékát előállító Budapesten várható, ezért van az a
"szolidaritási számítás", amely alapján ezek az önkormányzatok
segítik azokat, ahol nincs érdemi iparűzésiadó-bevétel.
Jelezte azt is, hogy ezeken az összegeken felül a Modern városok
program és a Magyar falu program keretében további 400 milliárd
forintnyi forrást biztosítanak az önkormányzati fejlesztésekhez.
A kiemelkedően fontos beruházásokra, amelyek közül Kósa Lajos a
Lánchíd felújítását és a Liget-projektet említette, szintén ezeken
az összegeken felül biztosít forrást a költségvetés.
A Fidesz alelnöke ezek miatt teljesen érthetetlennek nevezte,
hogy a baloldali polgármesterek, "élükön a főváros
főpolgármesterével" pénzhiányra panaszkodnak. Megfogalmazása szerint
a "sírdogálás" és a "jajveszékelés" arra utal, hogy az ellenzéki
polgármesterek inkompetensek, nem tudnak gazdálkodni, miközben
"elképesztő mennyiségű tanácsadói szerződést és politikai pozíciót
finanszíroznak".
Kósa Lajos emlékeztetett: 2012 és 2014 között a második
Orbán-kormány az önkormányzatoktól 1300 milliárd forint adósságot
vállalt át, a mostani ellenzéki polgármesterek pedig - kormánypárti
elődeikkel ellentétben - többlettel vehették át az önkormányzatokat.
Példaként említette, hogy a fővárosban ez az összeg 180 milliárd
forint, amiből - mint mondta - Karácsony Gergely "hatszor-nyolcszor
újjávarázsolhatná a Lánchidat".
Kósa Lajos újságírói kérdésre álságosnak nevezte, hogy éppen a
szólásszabadság és a véleményszabadság fontosságát hangsúlyozó
ellenzék akadályozza meg az embereket abban, hogy a nemzeti
konzultáció keretében kifejtsék a véleményüket.
Szintén újságírói felvetésre, Kaleta Gábor ügyére Kósa Lajos úgy
reagált, hogy a gyermekpornográf felvételek birtoklása miatt
felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt volt perui nagykövet ügyében
hozott bírósági döntés "szinte felmentő ítélet", majd a volt
diplomatára utalva közölte: egészen felháborítónak tartja, hogy
ráadásul ő fellebbez. Magyarország a gyermekek védelmét
kiemelkedően fontosnak tartja, a pedofíliát mélységesen elítéli -
szögezte le Kósa Lajos, aki ismertette, hogy a Fidesz-frakció
gyermekvédelmi akciótervvel készül az Országgyűlés őszi ülésszakára,
amelynek keretében szeretnék szigorítani a pedofil bűncselekmények
büntetési tételeit.