Koszovó hivatalosan is megkezdte a hadsereg megalakítását
Belgrád/Pristina, 2019. január 21., hétfő (MTI) - Koszovó hivatalosan is elkezdte a biztonsági szervek hadsereggé alakítását hétfőn: a biztonsági szervekért felelős minisztérium épületének homlokzatán lecserélték a feliratot, s az új tábla szerint mostantól ott a koszovói védelmi minisztérium található - számolt be az eseményről a koszovói közszolgálati televízió (RTK).
Az intézmény új névtábláját Ramush Haradinaj miniszterelnök,
Rustem Berisha védelmi miniszter és Rahman Rama, a biztonsági
szervek parancsnoka leplezte le. Az eseményen történelminek nevezték
ezt a napot, és a védelmi miniszter azt is közölte, a biztonsági
szervek hadsereggé alakítása mintegy tíz évet vesz majd igénybe.
A koszovói parlament tavaly december 14-én fogadta el azokat a
törvénymódosításokat, amelyek lehetővé teszik a biztonsági erők
hadsereggé alakítását.
Erre elvben alkotmánymódosításra lett volna szükség, ezt azonban
a kisebbségi szerb politikusok határozottan ellenezték. Ezért a
pristinai kormány azt kezdeményezte, hogy a létező biztonsági erők
hatáskörét bővítsék ki, gyakorlatilag hadsereggé alakítva át a
kontingenst. Így a testületet továbbra is biztonsági erőknek nevezik
majd, ám az eddigi 2500, könnyű fegyverzettel rendelkező egyenruhás
helyett ezentúl ötezer hivatásos fegyveres, valamint háromezer
tartalékos képezi majd a keretet. A hatáskörök bővítése után a
biztonsági erőknek nehézfegyverzetük is lehet. Az illetékes tárca
nevét azonban védelmi minisztériumra változtatták, a tárcavezető
pedig biztonsági erőkért felelős miniszter helyett már védelmi
miniszter.
A módosítások értelmében a koszovói biztonsági erők feladata
Koszovó függetlenségének és területi egységének, valamint
tulajdonainak és érdekeinek a védelme, a koszovói állampolgárok és
közösségek védelme, a civil egységek katonai támogatása és a
nemzetközi hadműveletekben való részvétel. Leszögezik azt is, hogy a
koszovói biztonsági erők egy többnemzetiségű professzionális és
fegyveres katonai erő, amely az alkotmánnyal és törvényes
megbízatásával összhangban belföldön és külföldön is szolgálhat.
Belgrád bírálta a koszovói lépést, mert az 1998-1999-es koszovói
válság lezárását követően, 1999-ben az ENSZ Biztonsági Tanácsa az
1244-es számú határozatban mondta ki, hogy az akkor még Jugoszlávia
részének számító Koszovóban kizárólag nemzetközi haderő, a KFOR
tartózkodhat.
A Belgrád és Pristina közötti 2013-as brüsszeli megállapodás
aláírásakor pedig a NATO képviselői garanciát adtak arra, hogy a
koszovói albán fegyveres erők nem léphetnek be Koszovó északi,
szerbek lakta részére a KFOR beleegyezése nélkül. Belgrád most attól
tart, az új hadsereg figyelmen kívül hagyná a korábbi
megállapodásokat, s lépéseivel megfélemlítené, elűzné a szerb
lakosságot.
A túlnyomó többségében albánok lakta, a szerbek által vallásuk
és kultúrájuk bölcsőjének tekintett Koszovó 2008-ban vált
függetlenné Szerbiától, de ezt Belgrád azóta sem ismeri el.
Koszovónak a függetlenség egyoldalú kikiáltása óta nincs önálló
hadserege.