KSH: májusban 20,1 százalékkal csökkent az építőipari termelés
Budapest, 2020. július 15., szerda (MTI) - Májusban az építőipar termelése 20,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi magas szintjétől, és az áprilisihoz mérten 20,3 százalékkal csökkent szezonálisan és munkanaphatással kiigazítva. Az épületek építése 24,0 százalékkal, az egyéb építményeké 15,6 százalékkal csökkent tavaly májushoz viszonyítva. A koronavírus okozta járvány miatt megváltozott gazdasági folyamatok hatása májusban jelentős volt - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az előző hónapokban az építőipar még szerényebb csökkenést
mutatott: a teljesítménye márciusban 3,4 százalékkal, áprilisban 2,1
százalékkal maradt el az egy évvel korábbi magas bázistól.
Az építőipari ágazatok közül az épületek építésében 16,8
százalékkal, az egyéb építmények építésében 12,0 százalékkal, a
speciális szaképítésben pedig 27,8 százalékkal esett vissza a
termelés.
A megkötött új szerződések volumene 7,4 százalékkal csökkent,
ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 47,6
százalékkal meghaladta az előző évi, alacsony bázist, míg az egyéb
építmények építésére vonatkozóké 29,1 százalékkal alacsonyabb volt
az egy évvel korábbinál.
Az építőipari vállalkozások május végi szerződésállománya 14,5
százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az épületek építésére
vonatkozó szerződések volumene 14,1 százalékkal nőtt, az egyéb
építményeké 25,6 százalékkal csökkent.
Az év első öt hónapjában az építőipari termelés 5,6 százalékkal
elmaradt a tavalyi év azonos időszakától.