Lassult a fogyasztói árak emelkedésének üteme az euróövezetben júliusban

    Budapest, 2019. augusztus 19., hétfő (MTI) - Egy százalékra lassult a fogyasztói árak emelkedésének üteme az euróövezetben júliusban.
hirdetés
    Az Európai Unió statisztikai hivatal (Eurostat) hétfőn azt közölte, hogy júliusban 1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak éves összevetésben. Júniusban még 1,3 százalék, tavaly júliusban 2,2 százalék volt ez az ütem. A gyakran változékony energiaárakat nem számolva 1,1 százalékkal, valamint az energia- és feldolgozatlan élelmiszerek árát nem számolva is 1,1 százalékkal nőttek a fogyasztói árak. Az energia-, élelmiszer-, alkohol- és dohányárakat nem tartalmazó maginfláció éves összevetésben 0,9 százalék volt júliusban. Elemzők is 0,9 százalékot vártak a júniusi 1,1 százalékos emelkedés után. Az Európai Unióban 1,4 százalék júliusi inflációt mutattak ki a júniusi 1,6 százalék után. Tavaly júliusban nagyobb, 2,2 százalék volt az éves áremelkedés. A fogyasztói árak Portugáliában 0,7 százalékkal csökkentek júliusban, Cipruson 0,1 százalékkal, Olaszországba pedig 0,3 százalékkal nőttek. A legmagasabb inflációt Romániában regisztrálták, 4,1 százalékosat, Magyarországon pedig a második legmagasabbat, 3,3 százalékosat. Lettország és Szlovákia egyaránt 3 százalékos áremelkedéssel a harmadik lett a júliusi inflációs rangsorban. Az előző havi inflációhoz képest az éves áremelkedés mértéke júliusban az EU tizenöt tagországában csökkent, két tagországban nem változott, tizenegyben pedig emelkedett. A pénzromlás ütemének lassulása valószínűleg tovább erősíti azokat a piaci várakozásokat, hogy az Európai Központi Bank lazítja monetáris politikáját a kormányzótanács szeptemberi ülésén. Az Európai Központi Bank elsődleges célja az árstabilitás fenntartása, ennek jegyében arra törekszik, hogy az infláció középtávon 2 százalék alatt, ám ahhoz közeli értéken maradjon.