Lemondott a fuvarozói érdekképviselet vezetője

    Budapest, 2019. március 19., kedd (MTI) - Csütörtökön lemondott a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) elnöke, döntését a szervezet elfogadta.
hirdetés
    Szabó György az MKFE keddi közleménye szerint azzal indokolta a lemondását, hogy csekély eredményeket értek el a kormányzati egyeztetéseken a Versenyképesség 2.0 csomagról. A versenyképességi és piacvédelmi javaslatot a szervezet novemberben adta át Palkovics László innovációs és technológiai miniszternek.

    A leköszönt elnök - mint írták - arra hivatkozott, hogy nem tudja felelősséggel folytatni a megválasztásakor megígért szakmai munkát. Szabó György a Versenyképesség 2.0 végrehajtásán túl gyorsabb és hatékonyabb jogalkotási munkát sürgetett.

    A fuvarozói ágazat kapacitásainak csaknem felét képviselő MKFE a közleményben kifejtette, hogy az ágazat és a nemzetgazdaság számára is kedvező megoldások egyelőre nem körvonalazódnak. A 3 ezer tagvállalkozás számára hamarosan új cselekvési terv készül a szakmai érdekek még hatékonyabb képviselete érdekében - írták.