Lemondott a lengyel igazságügyi tárca egyik helyettes vezetője, egy bírákat
    Varsó, 2019. augusztus 20., kedd (MTI) - Lemondott kedden Lukasz Piebiak lengyel igazságügyi miniszterhelyettes, akit a sajtó azzal vádolt meg, hogy személyesen részt vett egy lengyel bírákat lejárató kampányban.
hirdetés
    Az onet.pl német tulajdonú lengyelországi hírportál kedden megírta: a miniszterhelyettes a Twitter közösségi oldalon kapcsolatban állt egy Emilia nevű felhasználóval, aki a jóváhagyásával lejárató anyagokat terjesztett a kormány igazságügyi reformját kritizáló bírákról. Mateusz Morawiecki kormányfő kedd reggel közölte: az ügyről magyarázatot kért az igazságügyi tárcát irányító Zbigniew Ziobrótól, és "megfelelő döntést" helyezett kilátásba. A PAP hírügynökségnek délután megküldött nyilatkozatában Piebiak azzal indokolta lemondását, hogy felelősséget érez a lengyel igazságügyi reformokért, amelyeken ő is dolgozott az utóbbi négy évben. A miniszterhelyettes nem reagált az ügy részleteire, közölte viszont, hogy az őt érő rágalmak miatt bírósági panaszt tesz az onet.pl szerkesztősége ellen. "A hazug információk nem véletlenül jelennek meg közvetlenül a parlamenti választások előtt" - írta, az október 13-án esedékes lengyelországi szavazásra utalva. A miniszterhelyettes szerint az onet.pl célja az volt, hogy személyén keresztül a lengyel igazságügyi reformot támadják. Az Európai Bizottság szerint a reform a bírák függetlenségét erodálja, ezért 2017 decemberében elindította az uniós alapszerződés 7. cikke szerinti eljárást Lengyelország ellen. Az onet.pl leleplező írása alapján Piebiak ellen ügyészségi bejelentést tett az ellenzéki Demokratikus Baloldal Szövetsége (SLD). A parlamenten kívüli párt a baloldali ellenzéki tömb fő tömörüléseként indul az októberi választáson. Egy másik ellenzéki választási szövetség, a Polgári Koalíció kedden az igazságügyi miniszter, Zbigniew Ziobro lemondását is követelte Piebiak miatt.