LMP: fenntartható és válságálló gazdaságra van szükség

    Budapest, 2020. július 3., péntek (MTI) - Fenntartható, válságálló és önálló gazdaságot kell építenie az országnak az LMP szerint, amelynek képviselőcsoportja pénteken, sajtótájékoztatón értékelte a tavaszi-nyári ülésszakot.
hirdetés
    Keresztes László Lóránt frakcióvezető közölte: bár Európában és globálisan egyre többen látják, hogy önálló gazdaság építésére van szükség és az éghajlatváltozásra is fel kell készülni, a magyar kormányban ez a felismerés még nem született meg, a pénteken elfogadandó jövő évi költségvetésből sem olvashatók ki a szükséges döntések. A képviselő a többi között a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztését bírálta, mondván: az arra idén elköltött 80 milliárd forintból, valamint a jövőre tervezett 120 milliárdból 175 ezer új munkahely létrejöttét támogathatná az állam. Sérelmezte azt is, hogy ezen 1000 milliárd forintos projektet "áterőltette" a kabinet, közben azonban harmincnégy vasúti mellékvonalat "ítél halálra". "Itt az ideje a zöld fordulatnak" - jelentette ki Schmuck Erzsébet frakcióvezető-helyettes. Elmondta: pártja több mint 130, költségvetést módosító indítványából egyet sem fogadott el a kormányoldal. A politikus sok lábon álló gazdaság kiépítését sürgette, mert szerinte a jelenlegi két húzóágazat, az autóipar és a turizmus egyaránt visszaesett a járványhelyzet miatt. Sérelmezte, hogy a kormányzat továbbra is önti a milliárdokat a turizmusba, holott tudható: csupán a magyarokra alapozva túl nagy kapacitással működik az ágazat, a nemzetközi turizmus pedig még egy ideig nem fog visszaállni a járvány előtti szintre. Bírálta a Hajdúnánásra 65 milliárd forintból tervezett motoGP-pálya építését is. Demeter Márta képviselő azt mondta: a kormány az elmúlt hónapokban elfelejtett gondoskodni a munkájukat vesztett emberekről, közben a multiknak nyújt kedvezményt. Rámutatott: az Audi például jelentős támogatáshoz jutott, miközben az elmúlt tíz évben 1800 milliárd forintnyi osztalékot vitt ki az országból. Bírálta, hogy a "nemzeti nagytőkéseket" is támogatja a kormány. Közölte, az LMP olyan osztalékadó bevezetését javasolja, ami által ezek a nagytőkések több milliárd forintnyi különadót fizetnének be az állami költségvetésbe. De azt is javasolja a párt, hogy csak a magyar munkavállalókat foglalkoztató cégek kaphassanak támogatást. Hohn Krisztina képviselő a közfoglalkoztatásért járó nettó 54 ezer forint növelését szorgalmazta. Ugyanakkor örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az örökbefogadással kapcsolatos kezdeményezésének nagy részét elfogadta a kormányzat. Ungár Péter a gondoskodó munkát végzők érdekében emelt szót. Kijelentette: az egészségügyi és különösen a szociális dolgozók munkáját a kormány nem ismeri el, számukra megalázó bért nyújt. Ezért javasolják a diplomás minimálbér bevezetését, valamint az egészségügyi és a szociális bértábla egységesítését és a nem gyermeküket nevelők otthongondozási díjának emelését.