Londoni stratégiai elemzők: Európának 100 milliárd dollárjába kerülne a 2 százalékos NATO-cél teljesítése
London, 2019. február 15., péntek (MTI) - Az európai NATO-tagországoknak több mint 100 milliárd dollárral kellene emelniük védelmi kiadásukat ahhoz, hogy az amerikai elnök követelésének megfelelően teljesítsék a szövetség által a hazai össztermék (GDP) 2 százalékában meghatározott védelmi költségvetési minimumot - áll a legnagyobb londoni hadászati-védelmi kutatóintézet pénteken ismertetett éves világjelentésében.
A Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézete (IISS) által a
világ védelmi kapacitásairól és katonai egyensúlyi helyzetéről
összeállított idei elemzés (Military Balance 2019) kimutatja, hogy a
globális védelmi kiadások tavaly 80 milliárd dollárral 1670 milliárd
dollárra emelkedtek.
A londoni kutatóintézet tanulmánya szerint a védelmi kiadások
tavalyi nominális növekedésének több mint a felét az Egyesült
Államok adta: az amerikai katonai kiadások csaknem 45 milliárd
dollárral 643,3 milliárd dollárra emelkedtek 2018-ban.
Az IISS szakértői hangsúlyozzák a tanulmányban, hogy az amerikai
védelmi költségvetés tavalyi emelésének mértéke megközelítette
Németország teljes védelmi kiadását, amely 45,7 milliárd dollárnak
felelt meg.
Az a 45 milliárd dolláros összeg, amennyivel az amerikai védelmi
kiadások tavaly emelkedtek, önmagában a világ tízedik legnagyobb
védelmi költségvetése lenne - áll az IISS pénteken bemutatott
tanulmányában.
A londoni kutatóműhely kimutatása szerint az európai
NATO-szövetségesek védelmi kiadásai tavaly átlagosan 4,2 százalékkal
emelkedtek.
Az IISS-jelentés felidézi ugyanakkor, hogy az Egyesült Államok
ennek ellenére a védelmi kiadások még további növelésére igyekszik
rászorítani az európai NATO-országokat, és Donald Trump amerikai
elnök már tavaly azt követelte, hogy minden NATO-szövetséges
"azonnal" érje el a 2 százalékos GDP-arányos védelmi kiadási szintet.
Az IISS londoni szakértőinek számításai szerint azonban Trump e
követelésének teljesítéséhez arra lenne szükség, hogy az európai
NATO-tagállamok 102 milliárd dollárral emeljék védelmi
költségvetésüket az előirányzott katonai kiadásokon felül.
Az elemzőműhely tanulmánya szerint ez azt jelentené, hogy az
európai NATO-szövetségeseknek a tavalyi 4,2 százalékos növelés
helyett egyszerre 38 százalékkal kellett volna emelniük katonai
kiadásaikat, ha Donald Trump követelésének megfelelően "azonnal" el
akarták volna érni a hazai össztermékük 2 százalékával egyenlő
védelmi költségvetési értéket.
Az IISS tanulmánya szerint a NATO megalakulásának 70.
évfordulóját nemcsak külső szereplők, például Oroszország
destabilizálási kísérletei árnyékolják be, hanem belülről fakadó
bizonytalanságok is.
Donald Trump megnyilatkozásai kérdőjelessé tették, hogy a
jelenlegi amerikai kormány mennyire becsüli meg saját szövetségesi
rendszerét, és ez nyugtalanságot keltett a partnerországok körében,
amelyek évtizedek óta Washington stratégiai megbízhatóságára
építenek.
Mindezek ellenére azonban az Egyesült Államoknak változatlanul
központi szerepe van Európa védelmében, és Trump kirohanásaitól
függetlenül az amerikai kormány továbbra is biztosítja az európai
földrész védelméhez szükséges finanszírozást és felszerelést - áll
az IISS pénteken Londonban ismertetett éves világjelentésében.