Lopott luxusautókat legalizáló céghálózatot buktattak le Miskolcon

    Budapest, 2020. július 17., péntek (MTI) - Lopott luxusautók legalizálásával foglalkozó céghálózatot derített fel a rendőrség Miskolcon, a csoport működtetőjét letartóztatta a bíróság - mondta a Készenléti Rendőrség kiemelt ügyeket felderítő főosztályának vagyonvédelmi osztályvezetője budapesti sajtótájékoztatóján pénteken.
hirdetés
    Némedi Gábor közölte: a múlt szerdán és csütörtökön végrehajtott akcióban az 52 éves F. Zoltán érdekeltségébe tartozó miskolci telephelyeken húsz lopott járművet találtak, tizenegyet egyben, kilencet szétdarabolva. A nyomozás adatai szerint a kocsik alvázszámát lekaparták, az egyedi azonosítókat meghamisították, majd a járműveket összeszerelték és magyarországi kereskedéseken keresztül értékesítették. Az ezredes az MTI kérdésére elmondta: találtak itthon eltulajdonított autót is, de főként Nyugat-Európából, Ausztriából és Németországból származó járművekre bukkantak. Némedi Gábor arról is beszámolt, hogy a férfi ellen - főként orgazdaság miatt - több büntetőeljárás zajlik, van olyan is, amelyik már bírósági szakaszba jutott. Az egyik gépkocsiból öt fegyver és lőszerek kerültek elő. A fegyverszakértő azt állapította meg, hogy két lefoglalt géppisztoly működőképes lőfegyvernek minősül, a 278 lőszer pedig éles. Az autóban 6,5 kilogramm kábítószert is találtak, valamint a férfi lakásán 10,4 millió forint készpénzt, amelynek eredetével nem tudott elszámolni. A szakértő szerint a lefoglalt anyag amfetamin, amelynek feketepiaci értéke mintegy 20 millió forint. A sajtótájékoztatón bemutatott videófelvételek alapján az akciót a Készenléti Rendőrség a Terrorelhárítási Központtal közösen hajtotta végre. Némedi Gábor jelezte: a cégháló ügyében várhatóan a Nemzeti Adó- és Vámhivatal fog eljárni. Az ügyben hét gazdasági társaság - köztük egy szlovák és egy német cég - könyvelését is lefoglalták. A férfit jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett orgazdaság bűntettével és más bűncselekményekkel gyanúsítják, és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Törvényszék elrendelte a letartóztatását. Kérdésre válaszolva az ezredes elmondta: további gyanúsítások várhatók, mivel többen vettek részt az autók szétszerelésében, és a hazai hatóságok együttműködnek más európai rendőri szervekkel, hogy kiderüljön, voltak-e segítőik külföldön a lopásokban.