Madárinfluenza - Nébih: már nem kötelező zártan tartani a baromfikat

    Budapest, 2020. július 16., csütörtök (MTI) - Az országos főállatorvos július 15-én megjelent határozatában visszavonta a madárinfluenza miatt elrendelt, a baromfik zártan tartására vonatkozó előírást, azonban a zártan etetés és itatás a jövőben is kötelező - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön a honlapján.
hirdetés
    A hivatal közleményében hangsúlyozza: fontos, hogy az állattartók betartsák a járványvédelmi minimum feltételeket is, ezzel minimalizálva annak kockázatát, hogy a madárinfluenza újból megjelenjen az országban. A könnyítésre a járványhelyzet kedvező alakulása miatt kerülhetett sor, a Nébih laboratóriuma ugyanis június 5-e óta nem mutatott ki újabb fertőzést sem házi, sem vadon élő, sem pedig fogságban tartott madarakban. A vándormadarak vonulása miatt a vírus azonban továbbra is veszélyt jelent a baromfiállományokra. Éppen ezért változatlanul érvényesek a zártan etetést és itatást előíró rendelkezések, valamint a takarmányt is zárt helyen kell tárolni. A járványvédelmi minimum feltételeket szintén teljesíteniük kell a gazdáknak - hívja fel a figyelmet a hivatal. A Nébih közleményében emlékeztet: a megfigyelési körzetek feloldására már a múlt héten sor került. Ennek köszönhetően - az uniós és hazai jogszabályokban előírt feltételek teljesítése alapján - immár zavartalanul folyhatnak a belföldi és az unióba irányuló szállítások az ország teljes területéről. Magyarország a vonatkozó nemzetközi kódex értelmében legkorábban szeptember 8-án nyerheti vissza mentes státuszát, így a jelenleg teljes importtilalmat alkalmazó úgynevezett harmadik országokba leghamarabb ekkor indulhatnak újra a szállítmányok. Annak érdekében, hogy ez mihamarabb megtörténhessen, az országos főállatorvos és az állategészségügyi hatóság folyamatosan tájékoztatja őket és tárgyal a kereskedelmi partner országok hatóságaival - írja közleményében a hivatal.