Megjelent a Magyar Konyha 2020-as Balaton Gasztrokalauza

    Budapest, 2020. július 16., csütörtök (MTI) - A Balaton környékének 333 legjobb éttermét, strandbisztróját, borászatát, kávézóját és egyéb vendéglátóhelyét veszi számba a Magyar Konyha magazin nyári számával megjelent Balaton 2020 Gasztrokalauz.
hirdetés
    Nyolcadszor jelent meg a Magyar Konyha Balaton Gasztrokalauza, amely hagyományosan a nyári lapszámhoz jár ajándékba. A kiadvány 333 helyet ajánl, köztük 55 vadonatúj úticélt, ami azért is örvendetes, mert a sok friss vendéglátóhely mellett igazán jelentős tóparti étterem nem zárt be az elmúlt évben - mondta el az M1 aktuális csatorna csütörtöki adásában a Magyar Konyha főszerkesztője. Vinkó József emlékeztetett arra, hogy néhány hónapja, a koronavírus-járvány idején még lehetetlennek látszott az idei gasztrokalauz megjelentetése, a Balaton azonban "agyoncsaphatatlan": "itt kialakult egy életérzés, amihez az emberek ragaszkodnak" - fogalmazott. Mint hozzátette, mára ismét gyökeret vert egy tipikus balatoni vendéglátás, a "becsali csárdák" helyét átvették a kisvendéglők, megjelent a strandbisztró műfaja és ide költöztek a balatoni borok. Kialakult egy jellegzetes balatoni étlap, amely a helyi alapanyagokra - például a tapolcai pisztrángra, a balatonfenyvesi Angus marhára, a tekeresvölgyi sajtra, a minőségi pékműhelyek termékeire - épül. Ennek következtében a minőségi éttermekben nincsenek már százfogásos menük: ezek a helyek kevés, de friss és helyi alapanyagból készült fogást kínálnak, balatoni borokkal - méltatta a tóparti gasztronómia fejlődését a szakember, hozzátéve: mindehhez persze kellett a vendégek igényesebbé válása is. Vinkó József felhívta a figyelmet az egyre számosabb borteraszra is, ahonnan a naplementét csodálva lehet inni egy jó fröccsöt a nap végén. A Balaton Gasztrokalauz régiós bontásban mutatja be egy-egy környék legjobb vendéglátóhelyeit, külön piktogrammal jelölve az egész évben nyitva tartó, az újonnan nyílt, illetve szállást is kínáló egységeket. Idén először külön fejezetben szerepelnek a borászatok, és több kategóriában - például kikötői étterem, cukrászda és fagylaltozó, helyi termék - Top 10-es listák emelik ki a balatoni régió legjobbjait.