Megjelent a Szent Korona útját bemutató kötet
Budapest, 2019. január 19., szombat (MTI) - A Szent Korona kalandos útjáról jelent meg kötet a Magyar Tudományos Akadémia kutatócsoportjának munkája nyomán - mondta Pálffy Géza történész, a kutatócsoport tagja az M1 aktuális csatornán szombaton.
Ismertette: a több mint 600 oldalas, mintegy 200 illusztrációval
és színes térképpel ellátott mű a nemzeti ereklye viszontagságait
meséli el, kiderül belőle, hogy hányszor és hova, illetve, hogy
milyen okokból és körülmények között szállították a Szent Koronát
külföldre, majd miként tért haza.
Elmondta: a magyar koronát tizenegyszer szállították külföldre,
többségében Nyugatra, ez is jól jelzi, hogy a magyarok múltja
elsősorban a keresztény Közép-Európa történetével függ össze. A
koronát először 1205-ben vitték ki az országból, 1978-ban pedig
véglegesen visszakerült a fővárosba, ezen 770 év alatt 135 évet volt
külföldön - fűzte hozzá.
Kiemelte: a kutatások során, eddig ismeretlen részletekre is
fény derült, mint például arra, hogy az 1663-64-es török elleni
háborút lezáró vasvári béke idején a koronát nem Magyarországon,
hanem Bécsben őrizték.