Megkezdődik a kecskeméti Kodály Intézet kolostorépületének külső felújítása

    Kecskemét, 2019. január 29., kedd (MTI) - A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (LFZE) kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézetének otthont adó kolostorépület tetőszerkezetének és külső homlokzatának felújításával 2019 első felében megkezdődik az intézmény átfogó fejlesztése.
hirdetés
    A várhatóan 2022-ig tartó fejlesztés három ingatlant: a kolostorépületet, a hozzá tartozó, oszlopokon álló épületet és a Kada Elek Közgazdasági Szakgimnázium épületét érinti. Első ütemben a műemléki védettség alatt álló kolostorépület tetőszerkezete és homlokzata újul meg, majd ezt követi a teljes belső felújítása és korszerűsítése a műemléki értékek megőrzésével. A Rudolf-laktanyába költöző Kada Elek Szakgimnázium jelenlegi helyén új kollégiumi épületrészt és hangversenytermet, valamint könyvtárat és archívumi raktárterületet alakítanak ki.

    Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora a kecskeméti Kodály Intézetben tartott keddi sajtótájékoztatón elmondta: a fejlesztés átfogó megoldást jelent a nemzetközileg is elismert Kodály-elméleten alapuló képzés oktatását és kutatását szolgáló intézmény infrastrukturális hátterének biztosítására. A nemzetközi elvárásoknak és normáknak megfelelő színvonalú oktatási és kutatási körülmények megteremtése mellett a hallgatói létszám növelésére is lehetőségük nyílik.

    A fejlesztés hozzájárul a Zeneakadémia fontos küldetésének eléréséhez, hogy intézményük "a kodályi alapokon nyugvó magyar ének-zene oktatás valódi fellegvárává váljon" - tette hozzá a Zeneakadémia rektora.

    Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere hangsúlyozta: a város legrégebbi épületének, a 13. század végén épült kolostornak a felújításával az utókornak nemcsak egy intézményt, hanem ezzel együtt "a tudományt és a művészeteket, a zene szeretetét is továbbörökíthetik".

    Mint elhangzott, a Modern Városok Program keretében zajló, 4,2 milliárd forintos beruházás előkészítéseként 2018-ban a Kodály Intézet ideiglenes helyre, a Református Ókollégium épületébe költözött, miközben a Zeneakadémia több közbeszerzési eljárást folytatott le.

    Szentgyörgyvölgyi László Zoltán, az LFZE kancellárja kiemelte: az elmúlt időszakban a Zeneakadémia kiválasztotta a nagyszabású fejlesztés generáltervezőjét és a mérnöki feladatokat ellátó céget, a Mányi Építész Stúdió Kft.-t. A komplex mérnöki feladatokat pedig a FŐBER Nemzetközi Ingatlanfejlesztő és Mérnöki Zrt. és az Újlak Mérnökiroda Kft. konzorciumának szakemberei végzik majd.

    Mányi István, a Mányi István Építész Stúdió Kft. ügyvezetője hangsúlyozta: Kecskemét történelmi belvárosában, egy "megszentelt helyen épületeket tervezni egyrészt óriási megtiszteltetés, de egyben óriási felelősség is". Mint mondta, külön öröm számára, hogy e feladatban műemlékileg védett és új épületek ötvözete valósulhat meg.

    A sajtótájékoztató végén mutatta be Nemes László Norbert, a Kodály Intézet igazgatója a Zeneakadémia új kiadványát, az Ötven év üzenete - Kodály Zoltán zenepedagógiai öröksége Magyarországon és a nagyvilágon című kötetet, amely a Kodály-emlékév alkalmából az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával jelent meg.

    A hamarosan angol nyelven is megjelenő könyv bemutatja a Kodály-módszert, a mintaiskolákat és a magyarországi kóruskultúrát, valamint a Kodály-örökséget őrző és ápoló intézményeket, a Kodály Intézetet, a Kodály Múzeumot és Archívumot is. A kötet lezárásaként a kodályi zenepedagógia ismerői és oktatói vallanak arról, hogyan alkalmazzák a módszert a hétköznapokban.