Megnyílt a Kultúrházak éjjel-nappal rendezvénysorozata
Gödöllő, 2019. február 15., péntek (MTI) - Megkezdődött pénteken a Kultúrházak éjjel-nappal idei rendezvénysorozata, amelynek keretében több száz magyarországi és nyolc külföldi helyszínen várják programokkal a hétvégén az érdeklődőket.
Az egyik kiemelt helyszínen, Gödöllőn tartott megnyitón
Krucsainé Herter Anikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának
helyettes államtitkára kiemelte, hogy a rendezvény elsődleges célja
a közművelődés intézményei és civil szervezetei nyitottságának
bemutatása, valamint a helyi társadalmakban betöltött közösségépítő
és fejlesztő lehetőségeinek erősítése.
A helyettes államtitkár felidézte, hogy a minisztérium 2017-ben
állt az idén tizenharmadik alkalommal megtartott rendezvény mellé,
mert annak fő célkitűzései - a helyi közösségek életének támogatása
és fejlesztése - egybeestek a kormányzat elképzeléseivel.
Hozzátette, hogy a tavalyi évben a kulturális intézmények
sokszínűségére kívánta felhívni a figyelmet a rendezvénysorozat, míg
az idén arra az értékteremtő munkára, amely az ország sok-sok
művelődési házában folyik.
Krucsainé Herter Anikó kitért arra, hogy tavaly 322 településen,
452 helyszínen, 1300 programon 160 ezer látogató vett részt, idén
pedig több mint 350 résztvevő szervezet 1000 programmal várja a
látogatókat. Hozzátette, hogy az idei rendezvény fő támogatói az
Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alap.
Bordás István főszervező, a Magyar Népművelők Egyesületének
elnöke emlékeztetett arra, hogy csaknem 10 ezer ember dolgozik a
kultúrházakban akár hétvégén, este és ünnepekkor is, ahogyan azt a
programok megkívánják. Kiemelte, hogy a rendelkezésre álló adatok
szerint évente több tízezer program zajlik le ezekben az
intézményekben összesen mintegy 28 milliós látogatószámmal.
A Mindennap értéket adunk jelmondattal megrendezett idei
rendezvény kiemelt helyszíne Gödöllő mellett Erdőkertes és
Kecskemét, de a magyarországi helyszínek mellett Bécsben,
Bukarestben, Komáromban, Szabadkán, Lendván, Nagybányán, Kórógyon és
Tiszapéterfalván is szerveznek programokat.
A szervezők idén is hirdetnek fotó-, plakát- és
reklámspot-pályázatot, valamint a programsorozat Facebook-oldalán
"szelfiversenyt" is rendeznek, amelyre a látogatók kedvenc
művelődési házuk előtt készült önarcképeikkel nevezhetnek.