Megnyílt a megújult Kincsem-Imperiál-kiállítás a Mezőgazdasági Múzeumban

    Budapest, 2019. március 19., kedd (MTI) - Megnyílt kedden a megújult, új tárgyakkal kiegészített Kincsem-Imperiál: Híres magyar versenylovak című kiállítás a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban, Budapesten.
hirdetés
    A Kincsem-Imperiál-tárlat a szomszédos A ló - Nemzeti lókiállítással közösen a magyarországi lovaskultúra, lovas hagyományok és lovassport történetét mutatja be - mondta el Estók János, a múzeum igazgatója a felújított állandó kiállítás megnyitóján. Felidézte, hogy a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban 1897-ben, több mint 120 éve nyílt meg az első lótenyésztéssel foglalkozó kiállítás.

    Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora hangsúlyozta, két olyan magyar van, akit mindenhol ismernek a világon: az egyik Puskás Ferenc, a másik a "magyar csodaló", Kincsem, amely 54 versenyen futott és 54 alkalommal aratott győzelmet.

    A felújított Kincsem-Imperiál tárlatot, amely Széchenyi Istvántól a rendszerváltás utánig követi a magyar lósport történetét, a kiállítás kurátora, Gócsáné Móró Csilla mutatta be.

    Kiemelte: Kincsem 1876-tól négy éven át versenyzett, hat ország 13 versenypályáján indult és mindannyiszor győzött. Sikereit máig nem sikerült megismételnie egyetlen versenylónak sem a világon.

    A két versenyló csontvázát és játékos, interaktív elemeket is felvonultató kiállítás új tárgyai között szerepel Kincsem egykori tulajdonosa, Blaskovich Ernő több személyes tárgya, valamint Pálik Béla, a híres állatfestő Kincsemet ábrázoló alkotása is - mondta.

    Gócsáné Móró Csilla hozzátette: a 145 évvel ezelőtt született Kincsem pályafutása csúcsán, 1878-ban aratott győzelmet a goodwoodi versenyen, akkor kapta a "magyar csoda" nevet. A versenyen nyert nagy értékű ezüst szobrot szintén megtekinthetik a látogatók a tárlat új tárgyai között.

    Kitért arra is: 1962 és 1964 között versenyzett Imperiál, a második világháború utáni magyar lóverseny és telivértenyésztés legeredményesebb lova, amely 25 versenyen 20 első helyezést szerzett Magyarországon és külföldön. Imperiál sikerei, népszerűsége segítettek a magyar lóversenyzés túlélését a kommunista uralom alatt - fűzte hozzá Gócsáné Móró Csilla.

    (FOTÓ)