Megnyitották a göcseji aratónapokat a Zala megyei Nován
Nova, 2018. július 14., szombat (MTI) - Megnyitották a XXX. Göcseji Aratónapokat szombaton a Zala megyei Nován, és kezdetét vette III. Göcseji Dombérozó elnevezésű, helyi értékeket és hagyományokat bemutató tíznapos rendezvénysorozat,
A dombérozót 24 zalai település összefogásával rendezik meg Zala
megyében - emelte ki Vigh László, a térség országgyűlési képviselője
(Fidesz). A rendezvények a falvak életben maradását szimbolizálják,
"a jövőt jelentik", ami Zala megyében azért is kiemelten fontos,
mert a települések döntő többsége (258 településéből 248) falu -
fogalmazott Vigh László.
A látványos fesztivál- és hagyományőrző programokra - a kézi
kaszások aratóversenyére, a cséplőbandák versengésre sokan
ellátogatnak és jó hírét viszik a falunak - hangsúlyozta Lendvai
Jenőné, Nova polgármestere (független).
Magai Ágota, a Göcseji Dombérozó elnevezésű rendezvénysorozat
ötletgazdája és főszervezője kiemelte: a programsorozat keretében a
göcseji vidék értékeit szeretnék bemutatni. A hosszabb távú terv a
tájegység fejlesztése és egyebek mellett a turisztikai
fejlesztésekkel is erősödhet a tájegység gazdasága, nőhet a
turisztikai vonzereje - hangsúlyozta.
A dombérozó az elmúlt években "márkanévvé vált": a falvak tíz
napra megnyitják kapuikat, fogadják a vendégeket és bemutatják
értékeiket.
Göcsej "egy kiaknázatlan kincsesbánya". A programokon a falvak
bemutathatják az értékeiket, amely mind a belföldi, mind a külföldi
turizmus számára vonzóvá teszi a térséget - mondta el Tolvaj Márta,
Zalaegerszeg alpolgármestere az MTI-nek.
Hozzátette: a mezőgazdasági termelés egyre népszerűbbé válik, a
támogatásoknak köszönhetően sok fiatal család kezdett el
mezőgazdasággal foglalkozni.
Az alpolgármester kitért arra is, a zalai megyeszékhelyen helyi
termelői piac épül, ahol a vásárlók a hét minden napján
hozzájuthatnak az egészséges, jó minőségű helyi termékekhez.
A beruházásra a város TOP (Területi Operatív Program) keretéből
350 millió forintot fordítanak. A napokban történt meg a
közbeszerzési pályázat kiírása, és remélhetőleg 2019 őszén
megnyílhat a Helyi Termelői és Kézműves Piac Göcsej Látogatóközpont
a zalai megyeszékhelyen - ismertette.