Megszakadt a webkapcsolat az orosz felsőházban az internet stabil működtetéséről szóló törvénytervezet megszavazásának napján
Moszkva, 2019. április 22., hétfő (MTI) - Műszaki hiba miatt megszakadt az áramellátás és a webkapcsolat az orosz parlament felsőházában hétfőn, annak a törvénynek a megszavazásának napján, amely az előterjesztők szerint azt szándékozik biztosítani, hogy az orosz internet a világhálóról történő lekapcsolása esetén is stabilan és önállóan működhessen.
A törvényhozás felső kamarája végül 20 perc késéssel kezdte meg
ülését. A szenátus 151 támogató és négy elutasító szavazat, valamint
egy tartózkodás mellett elfogadta a jogszabály tervezetét, amely
bírálói szerint indokolatlan kormányzati ellenőrzést biztosít a
webhasználat felett.
A törvényt az előterjesztők indoklása szerint azért kellett
elfogadni, mert az Egyesült Államok kiberbiztonsági doktrínája a
kibertérben végrehajtandó támadó műveletekkel számol, és mások
mellett Oroszországot is fenyegető tényezőként nevezi meg. A
jogszabály a tervek szerint javarészt november 1-jén lép majd
hatályba, kivéve a kriptográfiai információvédelemre és a nemzeti
domainnév-rendszerre vonatkozó rendelkezéseket, amelyek 2021
januárjától lépnek majd érvénybe.
A jogszabály olyan infrastruktúra létrehozását kezdeményezi,
amely "szavatolja az orosz internetes erőforrások működését abban az
esetben, ha lehetetlenné válik az orosz távközlési szolgáltatók
kapcsolódása az internethálózat külföldi gyökérszervereihez". A
dokumentum egyebek között rögzíti a forgalomirányítás szabályait,
valamint azt, hogy miként kell érvényt szerezni nekik.
Ha az orosz kormány úgy ítéli meg, hogy az internet országon
belüli stabilitása veszélyeztetett, akkor a tömegtájékoztatás- és
távközlésügyi hatóság (Roszkomnadzor) központi ellenőrzést vezethet
be az általános felhasználású hálózatban, és intézkedéseket
foganatosíthat majd a fenyegetések elhárítása érdekében. A
"rendkívüli" helyzetekben a Roszkomnadzor lesz felelős a
szolgáltatások elérhetőségéért és a szolgáltatók tevékenységének
összehangolásáért.
A törvénytervezet értelmében az állami szervek és vállalatok
informatikai rendszereinek kódolással biztosítanak majd pótlólagos
védelmet. A szolgáltatókat mentesíteni fogják a tiltott tartalmakat
közlő oldalakhoz való hozzáférés kötelezettségétől, ha a
fenyegetések elhárítását szolgáló eszközöket fognak alkalmazni, a
kormány által meghatározott módon. Ezen berendezések üzembiztos
működéséért a Roszkomnadzor felel majd.
Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök egyébként március végén
azt állította, hogy Oroszország nem fogja követni Kína példáját a
világháló rá eső szegmensének szabályozásában. A kormányfő
emlékeztetett rá: az internet történelmileg úgy alakult ki, hogy
működését jelentős mértékben az Egyesült Államok, nem pedig
nemzetközi szerződések határozzák meg.
"Ezért meg kell védelmeznünk az érdekeinket, nem azért, hogy mi
valamit lekapcsoljunk, hanem hogy bennünket ne kapcsoljanak le" -
mondta Medvegyev.
A törvény hatályba lépéséhez már csak Vlagyimir Putyin elnök
aláírása szükséges.