MKIK: a bürokrácia csökkentésével lehet növelni a cégek versenyképességét

    Budapest, 2020. július 18., szombat (MTI) - A vállalkozások versenyképessége egyebek mellett a bürokrácia csökkentésével erősíthető, ezért erre tett javaslatot a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) - közölte a szervezet elnöke szombaton az M1 aktuális csatornán.
hirdetés
    A műsorban elhangzott, hogy a versenyképesség javítása, a kedvezőbb üzleti környezet kialakítása érdekében az Innovációs és Technológiai Minisztérium bürokráciacsökkentő intézkedéseket dolgoz ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara javaslatai alapján. Parragh László, az MKIK elnöke a műsorban elmondta, 1500 cég kérdőíves válaszából, valamint több cégvezetővel készített mélyinterjúból összeállított kutatásuk azt mutatja, hogy bár jelentősen javult a cégek bizalma az államigazgatással szemben, ugyanakkor az üzleti környezetük további javulását várják, egyebek között kiszámítható és egyszerűbb adó- és pályázati rendszert szeretnének a vállalatok. Felhívta a figyelmet arra, hogy jelentős adatmennyiség van a kamaránál és az államigazgatásban, az adatbázisok összekötésével pedig párhuzamos információkat lehetne kiszűrni. Megjegyezte, az adatvédelem miatt ugyanakkor nem lehet nyilvánosságra hozni bizonyos információkat, holott ez az üzleti biztonságot segítené.