Mobilitási pontot adtak át a fővárosi Szent Gellért téren

    Budapest, 2019. május 10., péntek (MTI) - Kísérleti jelleggel nyitottak meg egy úgynevezett mobilitási pontot pénteken Budapesten, a Szent Gellért téren, a 4-es metró kijáratánál, ahol két hónapon keresztül autó-, bicikli- és elektromosroller-megosztó szolgáltatás érhető el.
hirdetés
    Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes a megnyitón elmondta, 2017 májusában indult a Cities-4-People elnevezésű európai uniós projekt, amelynek keretében öt európai város - köztük Budapest - arra vállalkozott, hogy különböző közlekedési megoldásokat teszteljen. A projekt célja, hogy közösségi tervezéssel emberközeli megoldásokat hozzanak létre, ezeket teszteljék és értékeljék.

    A fővárosi önkormányzat elkötelezett ebben a munkában, és szeretnék jobban megismerni a budapestiek igényét a mobilitás területén - hangsúlyozta a főpolgármester-helyettes.

    Szalay-Bobrovniczky Alexandra közölte, a projekt célterülete a budai Duna-part Margit híd és Műegyetem rakpart közötti szakasza. A projekt során három kísérleti elem valósul meg: a mobilitási ponton kívül egy hétvégi gyalogos- és kerékpárosbarát forgalomtechnikai beavatkozás a budai felső rakpart Erzsébet híd és a Szabadság híd közötti szakaszán, továbbá a turistaösvényekhez hasonló, "budai sétaösvény" elnevezésű gyalogos útvonal.

    Elsőként a mobilitási pontot adták át, amelynek lényege, hogy többféle szolgáltatás érhető el egy központi helyen. A Szent Gellért téren igénybe lehet venni a LIME elektromosroller-megosztó, a Mol Bubi és a Donkey Republic kerékpármegosztó, a Mol Limo és a Green Go autómegosztó szolgáltatást - mondta a főpolgármester-helyettes, hozzátéve, hogy a kéthónapos kísérlet során várják a felhasználók véleményét.

    Kiemelte, a tesztidőszak eredményei nagyban segítik majd a budapesti közlekedési rendszer hatékonyabb működését.

    Nemesdy Ervin, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója a megnyitón bejelentette, hogy a Mol Bubi közbringarendszer pénteken 16 új gyűjtőállomással és 300 új kerékpárral bővült. Ezekkel együtt már 143 állomás van Budapesten, és a rendszerben 1846 kerékpár áll rendelkezésre a fővárosban.

    Erb Szilvia, a Közlekedéstudományi Intézet ügyvezetője arról beszélt, hogy jelentősen át fog alakulni a városi és az országos közlekedési kultúra, a közlekedési szokások. Példaként említette, hogy a járműfejlesztések során az elektromos meghajtásúak mellett folyamatos kutatást végeznek a gáz- és hibridmeghajtású, valamint az önvezető járművek esetében.

    A megnyitón elhangzott, hogy a Mol Limo ma már 450 autóval áll rendelkezésre, a Green Go szolgáltatása keretében 300 elektromos autó vehető igénybe, a Donkey Republicnak 350 biciklije van Budapesten, továbbá jelenleg a fővárosban közösségi rendszerben 200 elektromos roller érhető el.

    (FOTÓ)