Nagykanizsán épül fel a nyugat-magyarországi velodrom
Nagykanizsa, 2018. július 11., szerda (MTI) - Nagykanizsán épül fel a nyugat-magyarországi velodrom - jelentette be az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos szerdán, a dél-zalai városban tartott sajtótájékoztatón.
Révész Máriusz hozzátette: a kormány 2017-ben döntött arról,
hogy a budapesti velodrom mellett két vidéki helyszínen épít
pályakerékpáros edzőcsarnokot. Jelezte, a velodromért
Nyugat-Magyarországon hét város versengett: a legvégiggondoltabb,
legjobban kidolgozott pályázatot Nagykanizsa városa nyújtotta be.
A Kelet-Magyarországra tervezett velodrom Debrecenben épül fel.
A nagykanizsai velodrom kiszolgálja a versenysportot, de egyben
a szabadidős sportolásra is lehetőséget ad. A 200-250 méter
hosszúságúra tervezett, fedett körpálya közepén sportolásra alkalmas
teret alakítanak ki - ismertette Révész Márius. Hozzátette, a
nyugat-magyarországi velodrom lendületet adhat a magyar
kerékpársportnak, az országúti kerékpárosoknak pedig téli edzési
lehetőséget biztosít. Ha elkészül a létesítmény, várhatóan a
környező országokból is sok kerékpáros érkezik majd a Nagykanizsára.
Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium
parlamenti államtitkára, Nagykanizsa térségének országgyűlési
képviselője kiemelte: a városban tíz éve dolgoznak a kerékpározás
népszerűsítéséért, fejlesztéséért. A velodrom építésével óriási
lehetőséget kapott a térség, és az üzemeltetésével kapcsolatban
olyan koncepció készült, amely a fenntarthatóságát is biztosítja.
A Nagykanizsán épülő kerékpáros edzőcsarnok egy nagyszabású
stratégiai terv egyik alkotóeleme - hangsúlyozta Princzinger Péter,
a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke. A távlati tervek szerint a
versenyszerű és a szabadidős kerékpározás egyenértékű alternatívája
lehet bármely más sportnak. Ehhez azonban szükség van olyan
szakemberekre, akik a fejlesztő és a nevelő munkát is el tudják
végezni, továbbá olyan helyszínekre, ahol a gyermekek is
biztonságban vannak. A velodrom erre alkalmas teret biztosít, a zárt
létesítményben a sportolók is nyugodt körülmények közt készülhetnek
fel a versenyekre. Nagykanizsa "kerékpárosbarát" település, az
elmúlt években kerékpárutakat építettek, a Csónakázó-tó partján
hegyikerékpáros pályát alakítottak ki - emlékeztetett Dénes Sándor
(Fidesz-KDNP), Nagykanizsa polgármestere. A kerékpáros turizmusban
sok lehetőség rejlik, a velodromot pedig környező falvakban élők és
a külföldről érkezők is igénybe vehetik. A nagykanizsai
kerékpáros edzőcsarnok a Sport és Rendezvénycsarnok, valamint a
Kanizsa Centrum szomszédságában lévő önkormányzati területen épül
fel. A tervek szerint a létesítmények közös terveket is meg tudnak
valósítani, míg hosszabb távon a dél-zalai városban egy
kerékpárosakadémia is létrejöhet.