NATO-csúcs - Az amerikai demokraták bírálják Trump elnököt, a republikánusok egyetértenek vele
Washington, 2018. július 11., szerda (MTI) - A demokrata párti politikusok élesen bírálják Donald Trump amerikai elnök retorikáját a brüsszeli NATO-csúcson, míg a republikánusok egyetértenek az elnök mondandójának lényegével.
A Demokrata Párt kongresszusi vezetői közös nyilatkozatban
ítélték el Donald Trump brüsszeli megnyilvánulásait. Nancy Pelosi a
demokrata párti képviselők, Chuck Schumer a demokrata szenátorok
frakciójának nevében adta ki a közös nyilatkozatot, amelyben
leszögezik: "Trump elnök pimasz sértegetései és befeketítése,
amelyekkel az Egyesült Államok egyik legrendíthetetlenebb
szövetségesét, Németországot illette, zavarba ejtőek. Ma reggeli
viselkedése újabb, mélyen aggasztó jele annak, hogy az elnök
lojálisabb Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz, mint
NATO-szövetségeseinkhez".
Republikánus politikusok egyetértettek az elnök mondandójának
lényegével, mind a német gázellátást, mind pedig a NATO-tagországok
védelmi kiadásait illetően.
Lindsey Graham, dél-karolinai szenátor elmondta: Donald Trumpnak
"igaza van, nemkívánatos következményekkel jár, hogy Németország
Oroszországtól vásárol gázt, és igaza van a védelmi kiadásokat
illetően is. De mindezzel együtt nekem az a célom, hogy a NATO
erősebb legyen és ennek egyetlen módja az, hogy tartsuk magunkat a
játékszabályokhoz és a vállalt kötelezettségekhez. Az én üzenetem:
egy erősebb NATO jobb Amerikát jelent".
Paul Ryan házelnök, szintén republikánus politikus azt
hangoztatta: egyetért Trump aggodalmaival az orosz gázvezeték és a
német védelmi kiadások miatt. "Valahányszor európai
szövetségeseinkkel találkozom, ugyanezt az aggodalmat vetem fel neki
az Északi Áramlat-2 (új vezeték, amely szintén orosz gázt szállít
majd Németországba) miatt" - fogalmazott Ryan, s hozzátette: az
elnöknek abban is igaza van, hogy a NATO-szövetségeseknek tartaniuk
kell magukat a vállalt kötelezettségeikhez, ami a GDP (bruttó hazai
termék) két százalékának megfelelő összeg kifizetését jelenti a
közös védelem céljaira.
"Németország az Európai Unió legerősebb gazdasága,
Németországnak muszáj vállalnia a kétszázalékos védelmi kiadást,
ahogyan erre ígéretet tett a Walesben tartott csúcsértekezleten" -
hangsúlyozta a republikánus házelnök.
Az amerikai képviselőház szerda délután az Észak-atlanti
Szerződés Szervezetét támogató határozatot fogadott el. Az
egyhangúlag megszavazott, de kötelező erővel nem bíró határozat
megerősíti, hogy az Egyesült Államok támogatja a NATO-t. Kedden
éjjel a szenátus 97:2 arányban hasonló tartalmú határozatot fogadott
el.