NATO-csúcs - Orbán: Magyarország a világ egyik legbiztonságosabb országa
Budapest/Brüsszel, 2018. július 12., csütörtök (MTI) - Magyarország a világ egyik legbiztonságosabb országa, ezért különösen figyelnie kell arra, hogy "amit már végre megteremtettünk magunknak, azt ne veszítsük el" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön, a NATO-tagországok állam- és kormányfőinek brüsszeli találkozója közben az M1 aktuális csatornának.
Közölte: Magyarország támogatja az amerikai elnöknek azt az
igényét, hogy a mostaninál észszerűbb, tehát magasabb összeggel
támogassák a hadseregeket és a biztonságot az európai országok.
Szerinte ebben van jogos igény, mert a világban ma a legfontosabb
dolog a biztonság, a legnagyobb veszély pedig annak elvesztése.
Ezzel azonban nem minden európai állam ért egyet - hívta fel a
figyelmet. "Mit csinál ilyenkor egy amerikai? Azt mondja, hogy jó,
akkor ne 2 százalékot költsetek, hanem 4-et. Tehát most abban a
szakaszban vagyunk, amikor (...) még a nemzeti össztermék 2
százalékát sem fordítja mindenki biztonságra, de az amerikai már
4-ről beszél" - fejtette ki.
A miniszterelnök kitért arra: a tavalyi NATO-csúcshoz képest -
amelyen először vett részt Donald Trump amerikai elnök, és amelynek
a hangulata "érdes", "pokrócszerű" volt - a mostani tanácskozáson "a
NATO állam- és kormányfőinek társasága, a vezetők klubja az
összecsiszolódás jeleit mutatja".
Úgy érzékelte ugyanis - mondta Orbán Viktor -, hogy az egy évvel
ezelőttihez képes a mostani konfliktusok kisebbek voltak, a
különbségek csökkentek, az egyetértés nőtt. Ezért a mostani
csúcstalálkozót a NATO egységének irányába tett fontos lépésnek
látja, "összecsiszolódnak a NATO két pillérét adó országok vezetői,
észak-amerikaiak az egyik oldalról és mi, európaiak a másik
oldalról".
A miniszterelnök értékelése szerint a meghozott fontos döntések
az egységet mutatják. Maradtak fenn ugyanakkor véleménykülönbségek -
jelezte, ezek között kiemelve, hogy az Egyesült Államok "jól
átgondolt érvekkel és erőteljesen érvel" amellett, hogy minden tag
emelje fel a katonai kiadásait, költsön többet fegyverekre,
hadseregre, biztonságra.
A NATO-t érő potenciális fenyegetésekkel kapcsolatban a
kormányfő azt mondta: a keleti és a déli veszély természetrajza
jelentősen különbözik, "a keletit azt úgy hívjuk, hogy Oroszország,
a délit pedig úgy, hogy terrorizmus".
Utóbbiról úgy fogalmazott: Törökország kulcsország, stabil
Törökország nélkül ugyanis nem lehet megvédeni délről a
terrorizmussal és a migránsokkal szemben a kontinenst. Ezért
Magyarország üdvözli, hogy Ankarának sikerült egy olyan alkotmányos
reformot végrehajtania, amely minden korábbinál stabilabbá teheti
Törökországot - közölte.
A háborús konfliktusokat pedig - folytatta -, amelyek nem az
egyedüli, de fontos kiváltó okai a migránsválságnak, rendezni kell,
mert a béke nemcsak úgy kerül veszélybe, hogy háború alakul ki,
hanem úgy, hogy eltűnnek a békés élet feltételei, és akkor a
migránsok felkerekednek, máshol keresnek maguknak országot,
"mondjuk, éppen a mienket akarják belakni". Ezt részben
határvédelemmel kell megakadályozni, részben pedig az emberhez méltó
élet feltételeinek megteremtésében való közreműködéssel - tette
hozzá.
Grúzia és Ukrajna részvételéről a NATO-csúcson Orbán Viktor azt
mondta: Grúzia NATO-hoz közeledésével nincs gondja Magyarországnak,
mélyen egyetért vele, ahogyan például a macedónokkal történő
tárgyalások megkezdésének is mindig híve volt.
Az ukránokkal ugyanakkor fennáll egy vita, amely nem
Magyarország és Ukrajna vitája, a NATO nézőpontjából ugyanis a vita
lényege az, hogy ha Ukrajna aláírt egy szerződést, amelyben
megígérte, hogy a kisebbségvédelem területén nem lépnek vissza a már
elért szabályozási szintből, akkor azt be kell tartani - fejtette
ki, jelezve, hogy ez a NATO komolyan vehetőségének, belső
integritásának a kérdése.
"Itt most a NATO integritásának és a magyar kisebbségek
érdekének védelme összekapcsolódik, és ezért nekem meg is kell
szólalnom, és erősen kell majd beszélnem a mai nap során" - jelezte
a miniszterelnök.
A közös európai hadseregre vonatkozó törekvésekről Orbán Viktor
azt közölte: Magyarország híve egy ilyen hadsereg mihamarabbi
felállításának. A közös hadsereg irányításának problémája ugyanakkor
egy komoly szakmai feladat - folytatta -, de "nekünk nem újdonság,
mert az Osztrák-Magyar Monarchiában mi már voltunk közös hadsereg
része". Tehát "nekünk van tudásunk, amit be tudunk adni a közösbe" -
jegyezte meg, kijelentve: egy igazi független Európának az az
érdeke, hogy legyen saját hadereje. Ezért is fontos, hogy minden
európai állam, a németek is igyekezzenek minél nagyobb összeget
költeni egy közös hadsereg felállítására - tette hozzá.
Azzal kapcsolatban, hogy egy ilyen haderő összeütközést
jelenthet-e a NATO-val, úgy fogalmazott: ez szándék és intelligencia
kérdése. Ha az észak-amerikaiak ezt nem tekintik velük szembeni
lépésnek, akkor működtethető egy két pilléren nyugvó biztonsági
rendszer.
Végül az oroszországi labdarúgó-világbajnokság vasárnapi
döntőjéről szólva, amelyben Franciaország és Horvátország játszik
majd egymással, a miniszterelnök azt mondta: Magyarország mindig a
Duna menti futballkultúra része volt, ezért a horvátok sikere persze
a horvátoké, "de egy kicsit úgy érezzük, hogy abban mi is benne
vagyunk, hiszen ez a régió dicsősége is". Hozzáfűzte, teljes szívvel
szurkol nekik, nemcsak azért, mert a horvátok a magyarok barátai és
szomszédjai, hanem mert "azt a futballkultúrát képviselik, amihez mi
is tartozunk, még ha ma nem is érjük el, sőt meg sem közelítjük azt
a szintet, amire a horvátok képesek". "De azért ez mégiscsak a mi
kutyánk kölyke" - zárta szavait.