Nemzetközi fúvósfesztivált rendeznek Pakson

    Szekszárd, 019. augusztus 21., szerda (MTI) - Nemzetközi fúvósfesztivált és fúvós napokat rendeznek Pakson, a Duna-parti városban augusztus 23. és 25. között neves hazai és külföldi művészek adnak koncerteket.
hirdetés
    A fúvós napokat Kovács Zalán László tubaművész hozta létre azzal a céllal, hogy a rendezvény megmutassa a fúvós kultúra értékeit. A közönség a fuvolától kezdve a tubáig számos fúvós hangszerrel találkozhat, köztük olyan érdekességgel is, mint például a didzseridu - írták a szervezők az MTI-hez eljuttatott közleményben. Pakson 2016 óta minden nyáron a tubások szakmai táborához kapcsolódva rendeznek fúvós hangversenyeket, kiemelkedő hazai és nemzetközi művészek, zenekarok részvételével. 2018-ban a tábor és a fesztivál ketté vált, az új koncertstruktúra jobban figyelembe veszi a nagyközönség igényeit, a korábbinál több és nagyobb helyszínen tartják a programokat - írták. Idén a koncertek mellett ismeretterjesztő előadások, kiállítások várják a látogatókat. A fesztiválra Horvátországból, Luxemburgból, Németországból és Japánból is érkeznek zenészek. A szervezők szerint a magyar fúvósok kiemelkedő szerepet töltenek be a nemzetközi zenei életben; a világ legjobb zenekarának mondható Berlini Filharmonikusok mind a két szólótrombitása hosszú évekig magyar volt, a fiatal magyar tehetségek az elmúlt húsz évben több mint száz győzelemmel tértek haza nemzetközi versenyekről. Magyarországon tizenhárom, főállású zenészekből álló fúvószenekar és száznál több, rendszeresen koncertező, amatőr fúvószenekar működik. A fesztivál kiemelt programja lesz augusztus 23-án az evangélikus templomban Beregi András tuba- és Balatoni Sándor orgonaművész Tuba mirum című hangversenye. Augusztus 24-én a Készenléti Rendőrség Fúvószenekara ad koncertet Kelemen Tamás vezényletével. Augusztus 15-én a Csengey Dénes Kulturális Központban a fúvós napok záróhangversenyét rendezik meg, amelyen Scheuring Kata fuvolán, a japán Yuri Komori klarinéton, Kovács Zalán László tubán, Veér Mátyás harsonán játszik Ana Granik horvát zongoraművész közreműködésével, és hallhatja a közönség a tábor tubaegyüttesét is.