NGM: épületenergetikai fejlesztések támogatására jelent meg pályázati felhívás

    Budapest, 2018. február 12., hétfő (MTI) - Megjelent a megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatására kiírt pályázati felhívás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) keretében, a mikro-, kis- és középvállalkozások 52,5 milliárd forintos keretösszegre nyújthatják be igényeiket - tájékoztatta Rákossy Balázs az MTI-t.
hirdetés
    A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára elmondta: az elnyerhető vissza nem térítendő támogatás 1,5 és 100 millió forint lehet.

    Hangsúlyozta: a Ginop új pályázati felhívása egyszerre szolgálja a környezettudatos gazdasági versenyképesség erősítését, a környezetterhelés és a felhasznált primer energia mennyiségének csökkentését, illetve a vállalkozások rezsiköltségekhez kötődő terheinek enyhítését.

    A projektek keretében az energiahatékonyságot javító és a megújuló energiafelhasználás növelését célzó tevékenységek támogathatók, így lehetőség lesz az épületek hőtechnikai adottságainak javítására, hőveszteségének csökkentésére, az épületek fűtési, hűtési és használati melegvíz-rendszereinek korszerűsítésére, valamint meglévő bel- és kültéri világítási rendszerek energiatakarékos átalakítására.

    Szintén támogatható napkollektoros rendszer telepítése, brikett, faapríték, faelgázosító kazánrendszer kiépítése, illetve hőszivattyú rendszerek alkalmazása többféle célra.

    A támogatási kérelmeket március 14-től lehet beadni.