Női kosárlabda Eb-selejtező - Változás a magyar keretben
Budapest, 2018. november 9., péntek (MTI) - Simon Zsófia helyére Szabó Fanni került be az Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésekre készülő női kosárlabda-válogatottba.
A szövetség (MKOSZ) pénteki tájékoztatása szerint a PEAC-Pécs
játékosa sérülés miatt nem tud Székely Norbert szövetségi kapitány
rendelkezésére állni, aki az ő helyére hívta be az Aluinvent-DVTK
hátvédjét.
A játékosok vasárnap találkoznak Székesfehérváron, ahol az MKOSZ
edzőcsarnokában készülnek a két idegenbeli összecsapásra. A nemzeti
együttes előbb jövő szombaton az albánok vendége lesz Tiranában,
majd négy nappal később az oroszok ellen lép parkettre
Jekatyerinburgban.
A magyarok eddig a litvánokat kétszer, az albánokat egyszer
múlták felül, míg az oroszoktól kikaptak. Így ha Albániában nyernek,
minden bizonnyal kijutnak a 2019-es, szerb-lett közös rendezésű
kontinensviadalra, mivel a selejtezőcsoportok győztesei mellett a
hat legjobb második is résztvevő lesz.
A női kosárlabda-válogatott kerete:
Studer Ágnes (Atomerőmű KSC Szekszárd), Raksányi Krisztina (CMB
CARGO UNI Győr), Yvonne Turner (Sopron Basket), Gereben Lívia
(Atomerőmű KSC Szekszárd), Dubei Debóra (Sopron Basket), Szabó Fanni
(Aluinvent-DVTK), Nagy Dóra (CMB CARGO UNI Győr), Katona Szidónia
(Aluinvent DVTK), Török Ágnes (CMB CARGO UNI Győr,) Varga Zsófia
(CMB CARGO UNI Győr), Hegedűs-Őri Györgyi (ZTE NKK), Krivacsevics
Tijana (Botas), Kiss Virág (Atomerőmű KSC Szekszárd), Barnai Judit
(PEAC-Pécs), Határ Bettina (Sopron Basket), Lelik Réka (NKE-Csata)