Nyíltvízi úszó vk - Rasovszky ötödik lett 10 kilométeren
Budapest, 2018. szeptember 16., vasárnap (MTI) - Rasovszky Kristóf ötödik lett 10 kilométeren a nyíltvízi úszók világkupa-sorozatának hetedik állomásán, vasárnap a kínai Csunanban.
Rasovszky ebben a számban ezüstérmes volt az augusztusi
Európa-bajnokságon, ahol 5, illetve 25 km-en győzött.
A magyar szövetség beszámolója szerint a kínai vk-viadalon a
magyar versenyzőnek 9600 méternél még jó esélye volt a győzelemre,
hiszen vezetett, de végül nagy csatában az ötödik helyre szorították.
"Jól ment a verseny, öt-hatszáz méterrel a cél előtt volt egy
pillanat, amikor úgy tűnt, meglehet ez is, mert akkor el tudtam
lépni picit a bolytól" - idézte fel Rasovszky. Hozzátette, 200
méterrel a vége előtt négyen fel tudtak zárkózni mellé, sőt
összezártak előtte, és utána a szűk befutóban már nem volt helye az
előzéshez.
"Talán ott hibáztam, hogy a kelleténél korábban próbáltam
ellépni tőlük, hatszáz méterrel a vége előtt. Még menni kellett
volna együtt, és később indítani, akkor ennél is frissebb lehettem
volna a legvégén, de ez megint egy újabb olyan befutó volt, amiből
tanulhatok" - vélekedett a veszprémi sportoló.
A másik magyar induló, Olasz Anna a 11. helyen végzett. A
sorozat Abu-Dzabiban zárul, november 11-én.
Eredmények:
férfiak:
--------
1. Jack Burnell (brit) 1:56:34.8 óra
2. Rob Muffels (német) 1:56:34.9
3. Gregorio Paltrinieri (olasz) 1:56:35.3
...5. Rasovszky Kristóf 1:56:37.3
nők:
----
1. Hszin Hszin (kínai) 2:06:22.6 ó
2. Leonie Beck (német) 2:06:23.4
3. Ana Marcela Cunha (brazil) 2:06:23.5
...11. Olasz Anna 2:07:11.1