OGY - Három új képviselő teheti le esküjét
Budapest, 2019. február 18. hétfő (MTI) - Három új képviselő teheti le esküjét ma az Országgyűlésben. A tavaszi ülésszak első napján az igazságszolgáltatás tevékenységéről szóló beszámolókat is elfogadhatnak.
A házelnök - a parlament honlapján elérhető - napirendi
javaslata alapján az ülés 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal
kezdődik, majd három új képviselő teheti le esküjét. A kormánypárti
padsorokban Hollik István (KDNP) kormányszóvivő kerül a decemberben
elhunyt Hirt Ferenc (Fidesz) helyére, míg a Jobbik frakciójából
távozó Staudt Gábor és Szávay István helyére Csányi Tamás és Bencsik
János érkezik.
A Ház ezt követően szavazhat a Kúria, az Országos Bírósági
Hivatal (OBH) és az ügyészség 2017-es beszámolóiról, az ezekről
szóló vitákat ugyanis már tavaly lezárták.
A képviselőknek ezután határozniuk kell a becsületsértés miatt
feljelentett Budai Gyula (Fidesz) mentelmi jogáról, majd két
ellenzéki képviselő: Tordai Bence (Párbeszéd) és Varju László (DK)
tiszteletdíját csökkenthetik fegyelmi ügyeikben.
Az interpellációkra ezúttal is két óra, míg az azonnali
kérdésekre hatvan perc áll majd rendelkezésre.
Az Országgyűlés kedden és szerdán folytatja kéthetes ülését,
amely február 25-én, hétfőn érhet véget.