OGY - Krónika 1. rész (határozathozatalok)

    Budapest, 2020. július 3., péntek (MTI) - Egyszer használatos műanyag termékek betilthatóságáról, a koronavírus-járvány miatt csúszó naperőmű-támogatások meghosszabbításáról döntött egyebek mellett pénteken az Országgyűlés, amely arról is határozott, hogy kedvezményes, 5 százalékos forgalmi adóval épülhessenek lakások a rozsdaövezetekben.
hirdetés
    A nyugdíjas szövetkezetekre is kiterjesztették a Bérgarancia Alap rendelkezéseit Az Országgyűlés a közérdekű nyugdíjas szövetkezeteket segítve módosította a Bérgarancia Alapról szóló törvényt. A képviselők 152 igen szavazattal, 1 nem ellenében és 40 tartózkodás mellett fogadták el a változtatásokat kormánypárti képviselők javaslatára. A módosítás értelmében lehetővé vált, hogy a bérgarancia-eljárás keretében a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezetnek megelőlegezhető legyen a közérdekű nyugdíjas szövetkezet részére meg nem fizetett szolgáltatási díj törvény által meghatározott összege. Betilthatóvá vált számos egyszer használatos műanyag termék Az Országgyűlés pénteken felhatalmazást adott a kormánynak, hogy rendeletben tiltson be számos egyszer használatos műanyag terméket. A képviselők egyhangúlag, 195 igen szavazattal fogadták el a kabinet erről szóló javaslatát. A kormány a műanyag termékek környezetre gyakorolt hatásának csökkentéséről szóló uniós irányelv alapján a műanyag fültisztító pálcikákat, evőeszközöket, tányérokat, szívószálakat, italkeverő pálcikákat, továbbá az úgynevezett expandált polisztirolból készült étel- és italtároló edényeket tilthatja be a jövőben. A Ház emellett létrehozta a biológiailag lebomló műanyagból készült hordtasak fogalmát, amelyeknek a termékdíját kilogrammonként 500 forintban határozta meg, szemben a hagyományos műanyag hordtasakok 1900 forintos termékdíjával. Megalkották a könnyű, valamint a nagyon könnyű műanyag hordtasokok fogalmait is, előbbiek falvastagsága 50 mikronnál, utóbbiaké pedig 15 mikronnál kevesebb. A katasztrófavédelem a paksi bővítés tűzvédelmi szakhatóságává vált A parlament tűzvédelmi szakhatóságként jelölte ki a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságát a nukleáris létesítmények építésével, bontásával és használatbevételével összefüggésben. A képviselők 154 igen szavazattal, 16 nem ellenében és 21 tartózkodás mellett fogadták el a kormány erről szóló javaslatát. Pontosították a víziközmű-szolgáltatásról szóló törvényt Az Országgyűlés pontosította a víziközmű-szolgáltatásról szóló törvényt, miután a Ház 156 igen szavazattal, 11 nem ellenében és 26 tartózkodás mellett elfogadta kormánypárti képviselők ezt kezdeményező javaslatát. A változtatások elsősorban azt szabályozzák, hogy a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal döntése alapján miként kerülhetnek állami vagy önkormányzati tulajdonba a víziközműnek minősített infrastruktúrák. Meghosszabbíthatóvá váltak a koronavírus-járvány miatt csúszó naperőmű-támogatások A parlament felhatalmazta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalt, hogy meghosszabbítsa a naperőművek telepítésére adott támogatások határidejét, tekintettel arra, hogy a koronavírus-járvány miatti készlethiány jelentősen megnehezítette ezen beruházások kivitelezését. A Ház 162 igen szavazattal, 10 nem ellenében és 22 tartózkodás mellett fogadta el kormánypárti képviselők ezt kezdeményező javaslatát. A kabinet korábbi tájékoztatása alapján 210 darab projekt összesen 145 megawatt naperőművi kapacitásának megvalósítása került veszélybe a járvány miatt. Kedvezményes áfával épülhetnek lakások a rozsdaövezetekben Az Országgyűlés több törvényt is módosított annak érdekében, hogy a jövőben új lakások épülhessenek a városok rozsdaövezeteiben. A képviselők 135 igen szavazattal, 32 nem ellenében és 28 tartózkodás mellett fogadták el a módosításokat, amelyek értelmében kedvezményes, 5 százalékos forgalmi adóval készülhetnek legfeljebb 150 négyzetméter nagyságú lakások a rozsdaövezetekben. A parlament döntése alapján a kormány jelölheti ki az úgynevezett rozsdaövezeti akcióterületeket, amelyeken a kiemelten közérdekű beruházások megvalósítására vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni. Lehetővé tették nemzeti emlékpontok kijelölését Az Országgyűlés lehetővé tette, hogy a kultúráért felelős miniszter nemzeti emlékpontokat jelöljön ki a Nemzeti Kegyeleti Bizottság javaslatára. A képviselők 133 igen szavazattal, 42 nem ellenében és 19 tartózkodás mellett fogadták el a kulturális örökség védelméről szóló törvény módosítását a kormány kezdeményezésére. A Ház döntése alapján nemzeti emlékponttá nyilvánítható a nemzeti közemlékezetben kiemelkedő személlyel összefüggő helyszín. Épített környezet vagy természeti helyszín is lehet nemzeti emlékpont, ha ott a nemzet emlékezetére méltó esemény történt.