OGY - Krónika 12. rész (sport)

    Budapest, 2019. március 19., kedd (MTI) - A nemzetközi sportszövetségek Budapestre településének megkönnyítését célzó törvényjavaslat megtárgyalásával folytatta munkáját az Országgyűlés kedden késő este.
hirdetés
    Sporttörvény

    A sporttörvény módosításának célja, hogy a nemzetközi sportszövetségek Budapestre települhessenek, ennek érdekében keret- és fogalomrendszert hoznak létre - magyarázta expozéjában Bánki Erik (Fidesz), a javaslat benyújtója. Elmondása szerint keretrendszer alapján működhetnek a szervezetek Magyarországon, mivel meghatározzák a nemzetközi sportszövetség fogalmát, és a státusz megszerzéséhez szükséges feltételrendszert is. Emellett a módosítás meghatározza a nemzetközi sportszövetségek magyarországi nyilvántartásba vételéhez szükséges eljárásjogi keretszabályokat és a nemzetközi sportszövetségek jogvitáiban alkalmazható választottbírósági eljárással kapcsolatos rendelkezéseket.

    Bánki Erik elmondása szerint egy sportszövetség Nemzetközi Olimpia Bizottság által történő elismerése, széleskörű tagsága és az ebből adódó sportolói, sportszakemberi és kiemelkedő társadalmi bázisa, valamint a nemzetközi sportdiplomáciai kapcsolatokban játszott fontos szerepe miatt olyan erőforrásokkal és társadalmi támogatottsággal rendelkezik, amely miatt indokolt automatikusan közhasznú szervezetté nyilvánítani.

    A képviselő hangsúlyozta: Budapest számára azért is fontos lenne az ilyen szervezetek ide költözése, mert emelkedik a város nemzetközi presztízse, plusz bevételt jelent Budapestnek és a központi költségvetésnek, ha rendezvényeket tartanak, tovább emelkedik a sport társadalmi támogatottsága és kulcsterületeken is javítaná a magyar társadalom fejlődését.

    A kormány képviseletében Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára jelezte: a kormány támogatja a javaslatot.

    Kállai Mária, a Fidesz vezérszónoka amellett, hogy a javaslat főbb pontjait ismertette, hangsúlyozta, hogy a kormány 2010-ben nemzetstratégiai ágazattá minősítette a sportot, ez a lépés pedig az egészségügyre, az oktatásra, a családra, a kultúra területére is kihat és a gazdaságot is élénkíti. A beterjesztett javaslat emellett a sportdiplomáciai tőke erősítését is támogatja - fűzte hozzá.

    Steinmetz Ádám, a Jobbik vezérszónoka azt vetette fel, hogy a nemzetközi szervezeteknek van saját bevételük is a vagyoni értékű jogok értékesítéséből, ezért érdekes, hogy miért kell emellett adófizetői pénzekkel is támogatni őket. Ehhez hozzáfűzte, hogy Magyarországon a tao-pénzek felhasználásával kapcsolatban is aggályok merültek fel.

    Földi László (KDNP) támogatásáról biztosította az előterjesztőt.

    Varga László (MSZP) a nemzetközi sportszervezetek magyar gazdasághoz való hozzájárulásával kapcsolatban fejezte ki aggályait, elmondása szerint itthon a tao-pénzekkel kapcsolatban is ezt hozták fel pozitívumként, de az elmúlt évek tapasztalatai alapján a program sikeressége kérdéses, mivel a létrejött komoly infrastruktúra kihasználtsága nagyon alacsony. Kérdés, mennyire nyújtanak lehetőséget ezek a sportközpontok sportolási lehetőséget a nagyközönség számára.

    Jelezte: tudni szeretné, hogy milyen kedvezményrendszert akarnak kialakítani a sportszervezetek számára. Azt is mondta: sejti, hogy a kormány már tárgyal valakivel, különben nem nyújtották volna be a törvényjavaslatot.

    Gréczy Zsolt (DK) emlékeztetett, hogy 2010 előtt is voltak világversenyek Budapesten, kajak-kenu világbajnokságot, vizes Európa-bajnokságokat, illetve 1988-óta Forma-1-es versenyt is szerveznek az országban. Hozzátette: alapvetően fontos, hogy Magyarországon világversenyeket szervezzenek, mert van hozadéka. Nem volt azonban jó ötlet, hogy a Fidesz képviselőivel töltötték fel a magyar sportszövetségek elnöki pozícióit, mivel ez a tenisz és ökölvívó ágazatban is problémákat okozott - mondta.

    Közölte még, le kell folytatni a tao-pénzek felhasználásáról szóló vitát, mert kérdéses a felhasználás.

    Bánki Erik a vita lezárása utáni zárszavában azt mondta, egyelőre egyetlen szervezettel sem tárgyalnak, a jogi kereteket akarják a törvény elfogadásával létrehozni, így elindulhat a lobbizás.

    Közölte: bár nemzetközi példa van rá és nem lenne összeférhetetlen, nem tervezik, hogy közvetlen állami támogatásban részesítik ezeket a szervezeteket, legfeljebb adókedvezmények megítélését tervezik.

    A képviselő elmondása szerint a tao-nak az amatőr sportban jelentős hatása van, mert a korábban megszűnt 600 csapatból 400 újra alakult, a létrejött sportközpontokban pedig a nagyközönség számára is kötelező biztosítani a sportolási lehetőséget.

    A felszólalást követően Lezsák Sándor levezető elnök a vitát lezárta.