OGY - Krónika 2. rész (határozathozatalok)

    Budapest, 2020. július 3., péntek (MTI) - Elfogadta az Országgyűlés pénteken Magyarország 2021-es központi költségvetését. A képviselők kedvezőbbé tették az olimpikonok özvegyének életjáradékára vonatkozó szabályozást, és döntöttek arról is, hogy inflációkövetővé válnak az útdíjak.
hirdetés
    Változik az olimpikonok özvegyének életjáradéka Az olimpiai érmes után járó özvegyi járadék teljes összegét megkaphatja a kiskorú gyermeket nevelő özvegy - döntött egyhangúlag, 195 igen szavazattal a Ház kormánypárti képviselők kezdeményezésére. Tízről öt évre csökken a jogosultsághoz szükséges együttélés időtartama. Eddig az özvegynek a járadék 50 százaléka járt, mostantól azonban a gyermekek nagykorúvá válásáig a 100 százaléka. A törvényi változtatás parlamenti vitájában az egyik előterjesztő, Simicskó István (KDNP) elmondta: azért kezdeményezték a törvénymódosítást, mert a kiváló sportoló és remek családapa Benedek Tibor tragikus halála rávilágított a sporttörvényben mutatkozó azon jogszabályi hiányosságra, amit orvosolni kell emberségből, szurkolói magatartásból fakadóan és jogalkotói felelősségtől vezérelve. A változtatás a kihirdetés utáni napon lép hatályba. Elfogadták Magyarország 2021-es központi költségvetését Elfogadta az Országgyűlés Magyarország 2021-es központi költségvetését. A törvény az államháztartás központi alrendszerének kiadási főösszegét 23 465 402,0 millió forintban, bevételi főösszegét 21 974 178,3 millió forintban, hiányát pedig 1 491 223,7 millió forintban határozza meg. Varga Mihály pénzügyminiszter a javaslat általános vitájában a jövő évi büdzsét a gazdaságvédelem költségvetésének nevezte, amely a járványügyi készültség fenntartása mellett is tartalmazza a szükséges forrásokat a gyermeket nevelő családok támogatásához, a nyugdíjasok megbecsüléséhez, a munkahelyek megtartásához és új munkahelyek létrehozásához. A képviselők 133 igen, 61 nem szavazattal hagyták jóvá a törvényjavaslatot, amelyben a kormány 4,8 százalékos GDP-bővüléssel, mérsékelt, 3 százalékos inflációval és a maastrichti referenciaérték alatti, 2,9 százalékos GDP-arányos hiánycéllal, valamint a nemzeti jövedelem fél százalékát meghaladó biztonsági tartalékkal számol, az államadósság csökkenése mellett. Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke közölte, a tanács megállapította, a költségvetési előirányzatok alátámasztottak, a jövő évi büdzsé megalapozott. Hozzátette: a korábbi éveknél nagyobbak a kockázatok, de kezelhetőek. A költségvetés megalapozása Az Országgyűlés 133 igen, 62 nem szavazattal elfogadta a jövő évi költségvetés megalapozásáról szóló törvényjavaslatot. Az előterjesztés révén mintegy negyven törvény változott, a módosítások érintik többek között a szerencsejáték szervezéséről szóló, az állami vagyonról rendelkező, a közbeszerzésekről szóló, illetve a helyi adókra vonatkozó jogszabályt. A médiatörvény változtatásának eredményeként a hallás- és látássérültek szélesebb körben és akadálymentesebben élvezhetik az adásokat. A kormány szándékai szerint a magyar családokat és az egész lakosság egészségét védi az, hogy ahol van online pénztárgép, ott 2021. január 1-jétől elektronikusan is lehessen fizetni. A kereskedelmi törvény változtatása az ital-nagykereskedelem piacát úgy módosítja, hogy megtiltja a kizárólagos terjesztési szerződéseket a fogyasztók és a hazai gyártók érdekeinek védelmében. Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államtitkára korábban elmondta: a módosítások és pontosítások a büdzsé felelős és hatékony végrehajtását erősítik. Inflációkövető lesz az útdíj Inflációkövető lesz a jövőben az útdíj Magyarországon, az erről szóló törvénymódosítást 133 igen, 26 nem szavazattal és 36 tartózkodás mellett hagyta jóvá a parlament a kormány javaslatára. Az egyes közlekedési törvények elfogadott változásai között szerepel az is, hogy a közutak és azok vagyonelemei annak kezelésébe és tulajdonába kerülnek, aki számára a közfeladat indokolja ezt. A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. felhatalmazást kap a gépjármű-nyilvántartás adataihoz történő hozzáféréshez, így már az értékesítéskor meg lehet győződni arról, hogy a megfelelő kategóriájú jogosultság kerül a járműre. A vízi közlekedésről szóló törvény módosításával egymillióról ötmillió forintra emelkedik a közigazgatási bírság összege. Elfogadták az Európai Elektronikus Hírközlési Kódex átültetését szolgáló szabályozását Az Európai Elektronikus Hírközlési Kódex magyarországi átültetéséhez szükséges törvényi szabályozást fogadott el az Országgyűlés. Az elektronikus hírközlési törvényt érintő változtatásokat 176 igen, öt nem szavazattal és 12 tartózkodás mellett hagyták jóvá a képviselők. A 113 oldalas törvénymódosítás a kódex létrehozásáról szóló, 2018. december 11-i európai parlamenti és tanácsi irányelv átültetéséhez szükséges módosításokat tartalmazza. A kódex rendelkezéseit 2020. december 21-től kell alkalmaznia a tagállamoknak. A módosítások érintik a végfelhasználói jogokat, a hozzáférési szabályokat a szolgáltatók közötti verseny erősítése, valamint a beruházás-ösztönzést a nagyon nagy kapacitású hálózatok megszakítás nélküli kiépítése érdekében.