OGY - Krónika 2. rész (közigazgatási bíróságok)
Budapest, 2019. március 20., szerda (MTI) - Az Európa Tanács (ET) égisze alatt működő Velencei Bizottság észrevételeinek megfelelően kezdeményezte módosítani három fideszes képviselő a közigazgatási bíróságokról szóló törvényeket. A közigazgatási bíróságok függetlenségét biztosító további garanciákról szóló törvényjavaslatot szerdán kezdte tárgyalni az Országgyűlés.
Előterjesztő: maradéktalanul teljesülnek a Velencei Bizottság
ajánlásai
A törvényjavaslat egyik előterjesztője, Hende Csaba (Fidesz)
expozéjában úgy értékelt, a Velencei Bizottság által megfogalmazott
ajánlások "teljes körű, maradéktalan" végrehajtása révén 2020.
január 1-jétől olyan közigazgatási bírósági szervezet áll fel, amely
teljes mértékben alkalmas lesz legfőbb rendeltetése betöltésére.
Hende Csaba szerint a Velencei Bizottság a közigazgatási bíróság
szervezetét, jogállását és az igazgatás alapelemeit megfelelőnek
találta, javaslatai inkább korrekciós, kiegészítő jellegűek.
Ismertetése szerint a törvényjavaslat egyértelművé tenné és
további garanciákkal látná el a miniszter közigazgatási bírói
pályázatokban betöltött szerepét. Hozzátette: meghatározzák a
pályázók meghallgatásánál vizsgálandó szempontokat a bírói és
bírósági vezetői pályázatoknál. A kompetenciák meghatározásánál
olyan alapvető képességeket és készségeket törekedtek azonosítani,
amelyek döntő jelentőségűek és jól mérhetők - magyarázta, jelezve,
hogy ezzel a bírói pályázati eljárások objektivitásának és
átláthatóságának növelése volt a cél.
A kormánypárti politikus közölte, egyértelművé teszik, hogy a
bírói pályázatokra vonatkozó rendelkezések a bírósági vezetői
pályázatokra is irányadóak, emellett erősödik a garanciarendszer.
Kifejtette: ha a miniszter el akar térni a kinevezéskor az Országos
Közigazgatási Bírói Tanács személyi tanácsa rangsorától, az
indoklásnak ki kell térnie a meghallgatás okára, a mérlegelés és a
döntés szempontjaira. Azok a pályázók - mondta -, akik szerepeltek a
bírói testület miniszternek felterjesztett rangsorában, bírósághoz
fordulhatnak jogorvoslatért a pályázati eljárás eredménye miatt.
Szerinte a bírói pályázatoknál döntő, érdemi hatásköröket
gyakorló Országos Közigazgatási Bírói Tanács személyi tanácsa
összetételében eddigi is biztosított volt a bírói többség, 5-4
arányban, a törvénymódosítással 7-4-re változik a bíró és nem bíró
tagok aránya, úgy, hogy hat tagot a bírák saját soraikból
választanak.
Hende Csaba azt mondta, a bírói önigazgatás erősítését, a
végrehajtó hatalommal szembeni egyensúly növelését és az Országos
Közigazgatási Bírói Tanács hatásköreinek szélesítését célozza, hogy
ez a tanács dönt a fegyelmi eljárás megindításának
kezdeményezéséről, ha a fegyelmi vétség elkövetésének gyanúja a
miniszter által kinevezett közigazgatási bírósági vezetővel vagy a
tanács egy tagjával szemben merül fel.
Szólt arról, hogy azt is egyértelművé teszik: ötéves tényleges
bírói gyakorlat, amelybe az Alkotmánybíróságon, nemzetközi és uniós
bíróságon eltöltött idő is beleszámít, a közigazgatási felsőbíróság
elnökével szemben is követelmény.
Elmondta, megteremtik a bírói függetlenséget sértő igazgatási
intézkedésekkel szembeni jogorvoslatot. Ez a magyar jogban példa
nélkülien szélesre nyitja a közigazgatási bírósági bírák védelmét az
igazgatási jellegű döntésekkel szemben - tette hozzá.
Kitért arra, hogy a Velencei bizottság állásfoglalását Trócsányi
László igazságügyi miniszter kérte. A Velencei Bizottság üdvözölte
azt - folytatta - , hogy a jelenleg közigazgatási ügyekben eljáró
bíróságok bírái kérelmükre automatikusan átkerülnek az új bírósági
szervezetbe. Hozzátette: a bizottság pozitívumként értékelte, hogy a
miniszter parlament előtt felelős a közigazgatási bíróság
igazgatásával összefüggésben.
A törvényjavaslatot Hende Csaba - aki az Országgyűlés
jogalkotásért felelős alelnöke - mellett Gulyás Gergely
Miniszterelnökséget vezető miniszter és Völner Pál, az Igazságügyi
Minisztérium parlamenti államtitkára jegyzi képviselői önálló
indítványként.
Fidesz: tárgytalanná válnak a bírói függetlenség miatti félelmek
Becsó Károly, a Fidesz vezérszónoka szerint a törvényjavaslat
elfogadásával a bírói függetlenség miatti kritikák és félelmek
tárgytalanná válnak.
Mint mondta, a Velencei Bizottság megvizsgálta a
rendelkezéseket, jelentést készített, és a kormány komolyan vette a
véleményét. Így a bizottság véleménytervezete alapján került a Ház
elé a javaslat, eleget tettek az észrevételeknek - magyarázta.
Hozzátette: a javaslat megfelel az európai sztenderdeknek és a
magyar hagyományoknak.
Jobbik: az ellenzék által felvetett problémákat javították
Varga-Damm Andrea, a Jobbik vezérszónoka arról beszélt, hogy a
mostani törvényjavaslattal szinte teljes mértékben azokat a pontokat
javítják némileg, amelyeket korábban az ellenzék is felvetett
problémaként.
A Velencei Bizottság is éppen azokat a kifogásokat hozta fel,
amelyekre korábban ők is rámutattak - mondta.
KDNP: a törvényjavaslattal Magyarország megfelel a Velencei
Bizottság kritériumainak
Vejkey Imre (KDNP) kiemelte: a törvényjavaslat további
garanciákat és pontosításokat tartalmaz, és elfogadásával
Magyarország minden szempontból megfelel a Velencei Bizottság
kritériumainak.
Meglátása szerint a közigazgatási bíróságokról szóló törvény
nagy jelentőségű és előremutató a jogalkalmazás tekintetében. A
kritikusok nem ismerik fel a közigazgatási bíráskodás
helyreállításának történelmi szükségességét - vélekedett.