Olimpiai bajnokokról nevezték el a megújult Nemzeti Lőtér helyiségeit

    Budapest, 2019. szeptember 27., péntek (MTI) - Két olimpiai bajnokról, Takács Károlyról és Hammerl Lászlóról nevezték el a Fehér úti Nemzeti Lőtér helyiségeit.
hirdetés
    A pénteki ünnepélyes ceremónián Nagy György, a Magyar Sportlövő Szövetség elnöke elmondta, hogy egy hat évig tartó útnak értek most a végére, ami nem sikerülhetett volna a magyar kormány és annak sportágfejlesztési programja nélkül. Hozzátette, a megújult lőtéren már egész évben gyakorolhatnak a sportolók, ennek köszönhetően remélhetőleg újabb és újabb magyar sikerek születhetnek a világversenyeken. A pisztolyosok csarnokát Takács Károlyról, az évszázad magyar sportlövőjéről nevezték el. Nagy György megjegyezte, az egykori klasszis a legnagyobb inspirációt jelenti, hiszen megmutatta, hogy nem létezik lehetetlen, ha valaki kitartó és elkötelezett, akkor bármit elérhet. Takács Károly az 1940-es olimpiára készült, amikor 1938-ban egy katonai gyakorlaton felrobbant a kezében egy gránát, amely szétroncsolta a lövő jobb kézfejét. Felgyógyulását követően bal kézzel tanult meg lőni, és 1948-ban Londonban, majd négy évvel később Helsinkiben is aranyérmet nyert, ráadásul utóbbi viadalon tanítványa, Kun Szilárd lett a második. A puskások lőcsarnoka Hammerl László nevét kapta, aki 1964-ben, Tokióban lett olimpiai bajnok. A Nemzet Sportolója felelevenítette az 55 évvel ezelőtti eseményeket, és mint azt elmondta, a mai napig szinte mindenre emlékszik, közte és amerikai riválisa között végül csak az döntött - miután ugyanannyi belső tízest lőttek -, hogy az utolsó tíz lövése kinek volt pontosabb. Kovács György, az Emmi sportért felelős államtitkárságának osztályvezetője arról beszélt, hogy a kormány továbbra is biztos hátteret kíván nyújtani a sportban zajló folyamatoknak, és továbbra is kiemelt stratégiai ágazatként tekint a sportra, így a sportlövészetre is. Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója elmondta, Takács Károly a legnagyobb magyar sportolók egyike, ő testesíti meg mindazt, amit egy sportolónak kell, példaértékű kitartásával és elszántságával. Hozzátette, Hammerl László már akkor példakép volt a számára, amikor még aktív sportoló volt, és a 77 esztendős sportember "óriási szaktekintély a sportágban." Megjegyezte, a jövő évi tokiói olimpián három magyar sportlövő szereplése már biztos, de bízik benne, hogy csatlakoznak még hozzájuk versenyzők, akik szép eredményekkel, akár éremmel is térhetnek majd haza a japán fővárosból.