Önkormányzat 2019 - MSZP-s fenyegetésről is beszél egy hangfelvételen
    Budapest, 2019. szeptember 26., csütörtök (MTI) - MSZP-s és DK-s politikusokat minősít, fenyegetéseket és lopást is említ, valamint az ellenzéki együttműködés résztvevőivel vívott csatákról beszél egy hangfelvételen Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt a 444.hu beszámolója szerint. Karácsony Gergely a hírportál kérdésére azt mondta: az összevágott hangfelvételen az ő hangja hallható.
hirdetés
    A hírportál egy az interneten fellelhető, több részletből álló hangfelvételt ismertetett csütörtökön, amelyen Karácsony Gergely többek között arról beszél a kötetlen, a 444 szerint privátnak tűnő beszélgetésen, hogy az MSZP-s Tóth Csaba, a zuglói szocialisták elnöke már többször megfenyegette a családját. A szintén szocialista Horváth Csabát, aki jelenleg zuglói polgármesterjelölt, és akit korábban egy a főpolgármester-jelöltségért vívott előválasztáson győzött le, nehéz falatnak minősíti, aki "sajnos egy szikla ebben a konstrukcióban, jobban, mint a Tüttő Kata, vagy bárki. Az egész az, hogy őt kiszedjük ebből a dologból, és rábeszéljük az előválasztásra, ez volt a vigaszág" - fogalmazott. A portál arról is beszámol, hogy Karácsony Gergely szerint Zuglóban a helyi szocialisták felett csak egy szocialista tud kontrollt gyakorolni. Ezért bírálja a helyi szocialisták korábbi jelöltjét, "aki két perc után nem fogja tudni, hogy hol van, és szétlopnak mögötte mindent. (Horváth)Csabának legalább annyi esze van, hogy mi az, amiért börtönbe lehet menni" - fogalmaz. Kijelenti azt is: "ha én visszamegyek Zuglóba, akkor engem elásnak (...) tudnék mesélni néhány sztorit, de a szocikkal közösen nem tudunk indulni." Karácsony Gergely a saját "zsarolási potenciáljáról" is beszél, amely szerinte alkalmas arra, hogy "a dolgokat helyre tegye". Az V. kerületi szocialista polgármester-jelöltről, Tüttő Katáról azt mondja: nem tudta, hogy "vannak Tüttőnek ezek az ügyei". Karácsony Gergely szerint a DK-s XVII. kerületi polgármester-jelölttel, Gy. Németh Erzsébettel kapcsolatban "az a veszély nem fenyeget, hogy (...) megnyeri a választást." Az ellenzéki főpolgármester-jelölt a 444 kérdésére a felvételről azt mondta: több hónappal ezelőtti beszélgetést rögzíthettek, nem tudja beazonosítani, hogy kivel beszélhetett, a módszert viszont igen, "ez a Fideszé". Közölte: a felvételen az ellenéki összefogásról beszélt, amely sok vitával jött létre, de ma már erős szövetség. Állítása szerint többször kapott fenyegetést, de nem politikai szereplőtől. A "zsarolási potenciálja" alatt azt érti, hogy csak a tisztség nem érdekli, az ügyekért küzd - mondta, az "ellássák" kifejezést pedig állítása szerint politikai érdelemben használta.