Önvédelmi program indul családoknak

    Budapest, 2019. szeptember 27., péntek (MTI) - Komplex önvédelmi program indul családoknak a rendőrség támogatásával - mondta Pöltl Ákos, a program kialakítója és vezetője az M1 aktuális csatornán péntek este.
hirdetés
    A szakember elmondta: részben fizikai, részben az internethasználatban, a közösségi médiában hasznosuló program indul családok, felnőttek és gyerek számára. A fizikai önvédelmi képzés tudatosabbá teszi a kamaszokat és csökkenti a stresszt, a félelmet. A gyerekek számára is élvezhető e-tananyag pedig a közösségi média veszélyeire hívja fel a figyelmet - tette hozzá. A 13-15 évesek 80 százaléka használ okostelefont, a közösségi médiában elszenvedett támadásokat azonban gyakran fel sem ismerik vagy ha mégis, elhallgatják szüleik elől. A családi önvédelmi programot segíti a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztálya, a program az általános iskolákban is elérhető lesz - mondta Pöltl Ákos.